2012. október 25., csütörtök

,,Mindig az a perc..."

Szeretnék egy bárban énekelni. Abban a füstös, cigarettás, recsegőmikrofonos időben, mikor a boa elengedhetetlen kellék volt, a tollak mindent díszítettek amit csak lehetett, és a a nők voltak a minden.
Chachachát táncolnék, kalapot adnék egy férfira, süteményezni járnék, kávézni... Szeretnék más időkben élni.
Maffiózók között, fáraókkal, háborús hősökkel. Csak hogy tudjam, milyen íze van egy csésze kávénak akkor, hogy elolvashassak egy első kiadásos Ady kötetet, hogy '56-ban kivághassam a zászló közepét.
 Annyi mindent szeretnék látni, ízlelni, szagolni, tapasztalni... Szeretni szeretném ugyanazt az embert, mint most, más reinkarnációban, más időkben. Újra és újra megélni az első csókot, az előtte való várakozást, mert nekem a szívem mindenem, amim van, semmi egyéb. Azt vinném magammal más korokba is. Harcolnék a gyerekekért, csapos lennék egy kocsmában, Hollywoodban kapnék csillagot, hosszú szárú cigarettát szívnék, charlestont halllgatnék. Marie Antoinettként csábítóbb lennék mint bárki, birodalmakat döntenék meg, vagy építenék...
Bármilyen korban csak ne itt. Csak érezzem, milyen volt régen! Mindig is rajongtam a történelemért. Mindazért aminek részese vagyok, és mégsem. Sokszor csak ábrándozok a francia budoárokról, a púderekről, meg a viasz szagról a báltermekben. Imádat van bennem mindez iránt, és valamiféle keserédes vágyódás, mert tudom nem lehet az enyém. Csak szeletkéket, morzsákat tudhatok magaménak...