2016. április 25., hétfő

Érintések

Ott pihent a kezed az enyém alatt. Narancssárga körmeimmel a bőrödet kapargattam, miközben egyik cikket olvastad a másik alá. Talán észre sem vetted, hogy azokban a simogatásokban benne volt az ,,együtt megöregedni" meg a ,,három gyerek, kis nyúl, kertes ház" is. Azt mondják, hogy a nők mindig, mindent megterveznek előre, de nekem kicsit mindig felvirul a szívem, mikor te mesélsz arról, mi lesz velünk. Hogy majd a gyerekeknek elmondjuk majd, milyen volt 30 négyzetméteren élni, apró konyhában nevetve főzni, fürdőszobaablakból lesni a szomszédokat. 
A hétköznapokban, mikor nem vagyunk együtt, akkor is együtt vagyunk. Egyre többször veszem észre, hogy a történeteimbe már te is beleszövődsz, elmondom a barátoknak, te mit gondolsz erről, vagy arról. Beszámolok a közös sütizésekről, az odaégett kávéról a mekiben meg a parkban ücsörgésről tini módra. 
Néha, csak úgy magamban köszönetet mondok mindezért. Mert azt hittem, ilyen csak a romantikus könyvekben létezik, meg a ,,hálivúdi" filmekben. De veled minden jó. Még a veszekedések után elrebegett ,,sajnálomok" is.
A legjobb pedig az egészben ez a bizonyosság, hogy te meg én mindig itt leszünk egymásnak. Akkor is, ha a boldogtalanság bekopogtat, mi meg véletlenül beengedjük, még akkor is. Mert így, ahogy a kezed a kezem alatt van, azt érzem, bármi sikerülhet, amit mi eltervezünk.