...bisztró romantika. Már ingoványos a világ, és a barátkozás oly' könnyű, mint a light kóla az asztalon hagyva. A zsigereidet meg valami mély ösztön mozgatja, hogy hirtelen te lettél a világ forgástengelye, a mágnesen vonzás pedig minden jót feléd vonz. Állításod szerint a magabiztos járást is, bár magadban kuncogsz, hogy ezt még te magad sem hitted el.
A bárszékeken egymást cserélik az emberek, még csak a helyük sem hűl ki teljesen, csak zárás után, mikor a pultos tisztára törli a pultot, és felszedi a hajópadlón hagyott mocskot. Neonszínű hányás fetreng az egyik sarokban, szülőatyja értetlenül áll az eset előtt. Nevetve konstatálod te is, meg én is, hogy valakinek mégis rosszul sikerült az este.
Lassan ringok előtted, körbetáncollak, mert valami idegen szabadságérzet uralkodik el rajtam. Te meg csak ülsz a széken és mosolyogsz, néha felkacagsz. ,,Néha látnod kell az életet, hogyan fogy el...", énekli búgó hangon Zorán. Dobnék egy 50-est a zenegépbe, csak hogy hallhassam ezeket a 20-30 éves zenéket, mert az emberek akkor még úgy tudtak szeretni...! Úgy, ahogyan ma nagyon kevesen. De te és én biztosan.
Mert annyi csoda történik, mikor hozzámérsz.
