-Társasági ember vagy, Vörös! Tagadhatod, de hiába.
Arcomon, még mindig bágyadt mosoly ül. Ma az emberek kedvesek voltak velem, és a beszélgetés oly könnyűvé vált, mint amilyen csak néhány pohár bor után szokott lenni. valójában még csak nem is akarom letagadni azt, amit mondasz.... Azt hiszem, eddig szerettem magam a komfortzónámon belül tudni, de most, hogy rá lettem kényszerítve arra, hogy mozduljak, már nem is bánom. Mindenkinek át kellene lépnie a határait. Meztelenül fürdeni éjszaka a Balatonban, Debrecen utcáin részegen sétálni, sárkányt eregetni viharban.
Most úgy érzem, boldog vagyok. Keveset alszom a teendők miatt, de boldog vagyok. Mert fontos vagyok emberek számára, napközben eszükbe jutok.
-Jó helyen vagyok. alig várom, hogy végre rólad is tudjanak, Veronika.
-Biztos, hogy meg akarsz mutatni nekik?-kérdezed, miközben fejen állsz a fal mellett. A csuklásod már lassan fél órája tart, így ez a soron következő módszer arra, hogy alábbhagyjon.
-Te a részem vagy. Így kell elfogadniuk. Azt tanácsolták nekem az emberek, hogy mutassam meg azt, aki vagyok. És én részben Te vagyok!
Vörös hajad a padlót terült szét, mint száraz falevelek tengere, szemed lecsukódik, majd felkacagsz.
-Tudod, hogy szeretek gyújtogatni, rombolni... sőt!
-Igen!-kacagok, miközben egy újabb karácsonyi képeslapra írom:
Boldog, békés ünnepeket!
Szeretettel BARÁTOD:
Vörös
