Járj nyitott szemmel!!!

    Vannak olyanok, akik szánt szándékkal nem akarnak boldogak lenni. Ott van az orruk előtt a lehetőség, de ők ragaszkodnak a megszokott mélabúhoz, nem törődve azzal, hogy jobb is lehetne. Csak a makacsság az, ami visszatartja őket, na meg persze az önsajnálat, amihez igazán értenek. Eltaszítják maguktól a boldogságot, vagy összeesküvés elméleteket gyártanak, hogy legyen valami kifogás visszabújni a csigaházba ahol védve lehetnek minden ingertől.
    Azt azonban nem mérik fel, hogy nem csak a fájdalomtól kímélik meg magukat, hanem a boldogság lehetőségét is elvetik zsigerből.
Persze mindenki számára vannak ilyen időszakok. Mikor a félelem rákényszerítő hatással bír. Ám mikor már ekörül forog a gondolkodás, a napi tervezgetés, az már elég nagy probléma. Hogy mit lehet ilyenkor tenni? Nem tudom. Talán rá kell jönniük maguktól, hogy élniük kell a fájdalom ellenére is, ami sokszor hullámként teríti be az embereket. Muszáj belátniuk, hogy ez is az élet része, de csak egy egész kicsi töredéke.
    Értékelni kellene a sárga falevelet, egy zenét, valami finomat... Nem elhaladni minden mellett szemellenzővel, nem törődve mással, csak hogy lássák rajta a fájdalmat, meg a keserűséget. Az látszik, ha valaki csak kívülre szeretné mutatni az érzéseit. Talán a  boldogságot könnyebb álcaként ideiglenesen magunkra ölteni. A kívülállók szívesebben vannak boldog emberek között, ezért igyekeznek csak arról tudomást venni. A fájdalmat nem lehet így. Az mélyről tör fel, el akar bujdosni, nem produkál vegetáción kívül semmit. Csak életfunkciók, és semmi más. Ilyenkor nincs hangulat lefényképezni magunkat, irkálni facebookra, hogy mennyire rossz. Kiírni ki lehet magunkból. De nem csak néhány sekélyes szóba belesűríteni.
    Azt hiszem lassan megtanulom értékelni az életet. Egy régi kamerát, nevetéseket, egy darab süteményt, a szeretetet... Nem akarom elveszíteni a ,,látásomat" ezek iránt. Mindig szeretném észrevenni a  szépet magam körül, lefotózni, leírni, elmesélni. Ezért van talán, hogy olykor képes vagyok reggeltől estig beszélni arról, hogy mi volt velem aznap. Csupa ,,lényegtelen" dolognak hangzik, pedig nekem sokat jelent. Ahogy az is, hogy van, aki meghallgassa.
    Egy üzenetem lenne csak, aki ezt a bejegyzésemet olvassa: Járj nyitott szemmel!!!