2013. december 28., szombat

Javaslatok, már ha érdekel

Valamiért mindig érdemes élni. Még akkor is, ha az utolsó csepp meleg víz is elfogyott a bojlerből, ha a csésze a földön darabokra tört, miután kiesett egy pár ügyetlen kézből, és ha belelépsz reggel abba, amit a kutyád a járdán hagy, még ezek után is érdemes élni. Már, ha tudod... hogy is kell. Persze nem akarok nagy életbölcsességeket a nyakadba szakítani. Hogy őszinte legyek, nem is hiszem, hogy képes lennék bármilyen hasonló dolgot leírni. Azt meghagyom másoknak. 
De néhány javaslatot tudok adni esetleg. Ha meg nem sértődsz evégett. 

A nárcizmus (néhány extrém esetben bunkóság) mindig segít. És talán ennek elsajátítása a legfontosabb. Ha ez megvan, akkor mindened megvan. Leperegnek majd rólad a sértések és könnyen kivánszorogsz a kellemetlen helyzetekből. De szeretni nem fognak valami sokan. Lásd: Dr. House!

Aztán ha már tökélyre fejlesztetted ezt a nélkülözhetetlen védekezési mechanizmust, jöhetnek az apróságok. A finomságok, amiket laikus szemek barátkozásnak, vagy szocializálódásnak hisznek. Há-há, de nem az! Ez csak a világ felé mutatott elfogadás, hogy vannak rajtad, rajtam kívül mások is ezen a bolygón. Kénytelenek vagyunk elfogadni.

A nagyon bátrak még a kedvességhez is folyamodhatnak, bár azzal sokan az emberiség egyéb tagjai közül képesek visszaélni. Nem ajánlom! Ahogy azt sem, hogy segítséget vagy támogatást nyújtsunk a maréknyi emberen kívül, (akiket tisztelünk és szeretünk) bárki másnak.

Ja és javaslat még, hogy ne írj ilyen hosszú bejegyzéseket, mint ez itt, mert úgysem olvassák el. A lényeg, hogy tömör legyen minden mondat. Csupa pont és kérdőjel, önsegítés vagy politizálás. Nekem egyik sem megy. Szóval mára ennyi. CLOSE.

2013. december 22., vasárnap

Plakátokról lefolyva

A narancs az asztalomon pihent két napja. Boldogan sárgállott, gömbölyű felületén hibátlanul tört meg minden lámpa fénye. Óvtam és vigyáztam rá, mint ahogy az ember a legbecsesebb emlékekre szokott. Egy este csendes maradványa, ami annyira nem is volt csendes. Mármint az este. Mert bár halkan lépkedtünk a ködben, minden szó hangosan csattant, akár a csókok a plakátok alatt, és az áruház sorai között. És te elbóklásztál, megnéztél néhány inget, meg egy trambulinba is félig bemásztál. Az ásványvizet pedig megittuk mire a pénztárhoz értünk, nem mellesleg a plüss rókát pedig továbbra is sajnálom, hogy vonalkód híján nem tudtuk elhozni. 
De merengések közepette boldogan simulok most is láthatatlan karjaidba. Mert minden nap megtanítod újra és újra, hogyan kell szeretni. Mosolyogsz minden mondatunk végén, szemem fürkészve várja szád görbülését.
Az utolsó cikkely narancsot pedig néhány perce megettem. Nem akartam, hogy elfonnyadjon. Tennem kellett érte valamit, hát tettem. Megettem.... :)


2013. december 18., szerda

Hógömbben

Üvegfal, ahová a két tenyerem ér
Itt ragadtam e hógömb közepén
Giccses talpazat, amin a világom áll
Néhány felrázott pillanat, aztán mennek tovább

És hónapokig csak porosodok újságpapírva gyűrve
Ráncai között várom, hogy valaki a csendet megtörje
Hogy a pelyhek újra rámhulljanak
Hogy mosolyogjanak a ,,most" boldogak.

De most olyan jó, ahogy testem rázkódik
Körülöttem minden hóban ázik
Az üvegfal mögött pedig hatalmas szemek
Téged nézlek, s te engem. Nevetsz.




2013. december 16., hétfő

Üszök

Szólnék, de inkább hallgatok
Elhaltan, mint az üszkös végtagok.
Mint velőtlen, valótlan csontok
Soha össze nem érő halmazok

Az ablakot kitártam kicsit
Hűs levegő bontja jégvirágait
Az ablakkeretre dara fagy lassan
A járdán hangosan kutyaláb csattan

Néhány képeslap, semmit mondó'k
Nevek, aláírások, jókívánságok, szignók
Az eresz alá beköltözött két galamb
Párban szállnak, figyelnek halkan

Láttam őket, ők is engem
Miközben a fejemet a falba vertem 
Újra és újra, keserű próba volt
 De aki a kavicsot dobta, az ki volt?
 



2013. december 12., csütörtök

Egy száj az üvegen

Halkan csuktad be az ajtót magad után. Félálomban még hallottam a neszezésed odakintről, papucsod csendben csattogott a csempén. Elterültem az ágyon, beszívtam a maradék illatfoszlányt, amit ott hagytál a párnákba ivódva. 
 
Aznap délután a jégvirágos ablaküvegre írtam a nevedet újra meg újra. És csak figyeltem, ahogy a jégszilánkok lassan benövik, akár a borostyán. Majd kezdtem elölről, és ezúttal meleg levegőt leheltem rá, mire lassan csordogálva egy szájnyomnyi hely leolvadt.
Öt betű, mindegyikre egy-egy másodperc jutott. Nem hagyhattam nekik többet, mert a jelenléted kiszorított mindent a fejemből. Csak üres zsongás maradt, színek, meg ,,kakaóillatú ölelés". És csak ültem ott az íróasztal sarkán, hol a bal, hol a jobb lábam zsibbadt. Aztán egyszer csak a lámpák fényénél az utcán megláttam ahogy bekanyarodtál újra. 
És ma kezdődött minden elölről...


2013. december 2., hétfő

Fogaid között megpihen a szeretet

Fogaid között megpihen a szeretet.
Nehezen engedi a nyelvcsap,  a ,,nyelvezet".
Kíméletlen dadogás, csélcsap zseni
Forgatod, de ódzkodsz kiköpni
Nyálad sűrű, ragacsos mázzal tapasztja össze ajkad
Megdorgálni mégsem akarlak!
Nem akaródzik erőszakkal feltépni őket
Maradjanak csak meg némának, pihegőnek
Aztán mikor nem számítok rá, elengeded
Forgatod, forgatod, majd rámereszted
Mosolyogva nézed zavarom
Nem akarom, kívánom, tehát hagyom
És mint a hidegből szobába érkezésnél
Egyszerre éget és fagy mindenem

Ps.: Tudod... :)