Valamiért mindig érdemes élni. Még akkor is, ha az utolsó csepp meleg víz is elfogyott a bojlerből, ha a csésze a földön darabokra tört, miután kiesett egy pár ügyetlen kézből, és ha belelépsz reggel abba, amit a kutyád a járdán hagy, még ezek után is érdemes élni. Már, ha tudod... hogy is kell. Persze nem akarok nagy életbölcsességeket a nyakadba szakítani. Hogy őszinte legyek, nem is hiszem, hogy képes lennék bármilyen hasonló dolgot leírni. Azt meghagyom másoknak.
De néhány javaslatot tudok adni esetleg. Ha meg nem sértődsz evégett.
A nárcizmus (néhány extrém esetben bunkóság) mindig segít. És talán ennek elsajátítása a legfontosabb. Ha ez megvan, akkor mindened megvan. Leperegnek majd rólad a sértések és könnyen kivánszorogsz a kellemetlen helyzetekből. De szeretni nem fognak valami sokan. Lásd: Dr. House!
Aztán ha már tökélyre fejlesztetted ezt a nélkülözhetetlen védekezési mechanizmust, jöhetnek az apróságok. A finomságok, amiket laikus szemek barátkozásnak, vagy szocializálódásnak hisznek. Há-há, de nem az! Ez csak a világ felé mutatott elfogadás, hogy vannak rajtad, rajtam kívül mások is ezen a bolygón. Kénytelenek vagyunk elfogadni.
A nagyon bátrak még a kedvességhez is folyamodhatnak, bár azzal sokan az emberiség egyéb tagjai közül képesek visszaélni. Nem ajánlom! Ahogy azt sem, hogy segítséget vagy támogatást nyújtsunk a maréknyi emberen kívül, (akiket tisztelünk és szeretünk) bárki másnak.
Ja és javaslat még, hogy ne írj ilyen hosszú bejegyzéseket, mint ez itt, mert úgysem olvassák el. A lényeg, hogy tömör legyen minden mondat. Csupa pont és kérdőjel, önsegítés vagy politizálás. Nekem egyik sem megy. Szóval mára ennyi. CLOSE.
