2017. június 22., csütörtök

Költözünk!

Pontosan 10 nap múlva még a széljárás is jó eséllyel megváltozik körülöttem. Vasárnap érkezik egy bazi nagy teherautó, ahová addigra az újságpapírba és kartondobozva csomagolt életünket szépen, apránként bepakoljuk. A szomszédból majd biztos figyelni fogják, ki is megy el az Ibolya utcáról, és néhányan talán még azon is elgondolkodnak, hogy hová költözhetünk.
A félelem mellett most már azon veszem magam észre, hogy egyre izgatottabb vagyok, várom, hogy a futár meghozza a dobozakat, amik segítenek a költözésben, és boldog-boldogtalannak mesélnék a leendő lakásunkról meg arról, hogyan is szeretnék benne élni.
Néhány rossz dolog azonban történt az elmúlt két hétben, ami miatt nem vagyok felhőtlenül nyugodt. sőt. Mintha rossz lapjárásunk lett volna...
L.-nek és édesapámnak is balesete volt. Szerencsére mindenki jól van, de azóta minden éjszaka rosszat álmodok. Álmaimban rendszeresen vagyok kórházban, ma éjszaka pedig azt álmodtam, hogy letörik a fogam, ami nem jelenthet túl jót az Álmoskönyvben. Meg sem akarom inkább nézni... Mégis hiszek benne, hogy minden okkal történik, de nem gondolom, hogy a karmámat kellene megtisztítanom, mint ahogyan azt egy ismerősöm javasolta a minap...
Várom már, hogy dombok között legyünk, hogy otthonról dolgozhassak egy új munkahelynek, várom, hogy a hobbijaim kinőjék magukat, akárcsak a bazsalikom a meleg földből a cserépben. L. úgy viselkedik, mintha nem is lett volna agyrázkódása. Nem emlékszik rá, így nem is ijedt meg úgy, mint én... Most otthon van, pihen és gyógyul, de tűkön ül a költözés miatt. Szeretem, hogy ilyen szenvedéllyel beszél arról, mennyi jó változás is történhet velünk. Ezelőtt néhány hónappal ugyanis egyikünk sem gondolta volna, hogy lakásunk és munkánk is ilyen "könnyen" lesz. (bár az ébren töltött éjszakákat nem veszem ilyenkor számba inkább)
Mostanában csak dédelgetem magamban az álmaimat, az álmainkat. Szövögetem őket, ötletelek, mintha közben fejben egy nagy füzetbe jegyzetelnék. Várom a megfelelő pillanatot, amikor végre mindenbe belevághatok.
Elterveztem, hogy egy laptoppal a kezemben nekivágok majd a nyári délelőttöknek, hogy egy közeli kávézó teraszán, egy kávé mellett dolgozzak, mint egy jó csajos sorozatban... Aztán délben a közeli piacról, padlizsánt meg cukkinit fogok sütni, délután pedig várom haza L.-t, mint egy "jó feleség", hogy aztán együtt doglozhassunk tovább. Este majd egy dinnyés ízű vízipipa mellett kiülünk az erkélyre, bort iszunk és sajtot meg kolbászt eszünk közben, és megbeszéljük az élet nagy kérdéseit, mint ahogyan olyan sokszor megtesszük.
Néha bekapcsol nálam a védekező reflex és még neked sem mesélek ezekről. Néha annyira ridegnek érzem magam, hogy attól félek, nem látsz le teljesen hozzám, hogy mennyire is szeretlek. Védekezek ugyanis a hibák meg a kudarcok ellen, a keserű csalódástól pedig egyenesen irtózom. Ezért nagyobb a szám a kelleténél, és valószínűleg ezt a leendő szomszédok is hamar meg fogják tudni.
Féltem magamat. Téged. Magunkat. Ugyanakkor várom, hogy mit hoz az élet, mert most azt érzem, valami nagy dolognak a küszöbét fogjuk átlépni. Anya tegnap azt mondta, hogy mi együtt egyszer még sokra fogjuk vinni. Legyen igaza!


2017. június 1., csütörtök

Nők kontra férfiak

-"Tudod mi vagyok én neked baszd meg? Egy pénztárca!"- a harmadik emeleti szomszédunk, feleségéhez intézett kedves szavai egészen a bejáratig visszhangoztak, majd az egész lépcsőházban tőle zengtek az üres folyosók. Elsőre felülkerekedett rajtam a kíváncsiság, és megdermedtem két lépcsőfok között. Feszülten figyeltem, hogy hallok-e még valamit, de már csak artikulálatlan szavak jutottak el hozzám.
Idebent, a kis, 28 négyzetméteres lakásunkban már volt időm elgondolkodni ezen a kirohanáson. Furcsa, hogy míg döngetjük a mellkasunka azért, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak maradjanak és ugyanannyit dolgozzanak, sokan nem gondolkodnak el azon, mennyi mindent csinál még egy nő, miután egy fárasztó 8 órás munkanap után hazaér. Valószínűleg bevásárol, kitakarít, főz, mos, ellátja a gyereket és a háztartást, majd hazavárja a férjét. Miért csodálkozunk azon még mindig, hogy a temérdek munka utáni teendő kitenne még egy plusz műszakot, és a nők így majdnemhogy természetesnek vehetnék, hogy nem dolgoznak? Ehelyett két csoportra szakadtunk a saját nemünkön belül.
Itt vagyok én, aki imádná a háztartást vezetni, szépíteni az otthont, nevelni a gyereket, és ott vannak azok a nők, akik tűzön vízen át keresztül viszik, hogy a karrierjükben megvalósíthassák önmagukat. Mindkét út járható és jó, de miért dobáljuk meg egymás is? Miért nem elfogadott mindkettő? És miért vannak még mindig olyan férfiak, akik az egész utca tudtára akarják adni, hogy a szemükben a nő nem más, mint aki elkölti a pénzüket.
the stepford wives kép
L.-lel nagy szerencsém van. Amikor a tiszta lakásba hazaérek, és tudom, hogy a szabadnapja jó részét azzal töltötte, hogy levegye a vállamról a terhet, nem tudok elég hálás lenni. A köszönöm sajnos ide kevés, mert nem feltétlenül azért vagyok hálás, mert kitakarított, hanem azért, mert megérti, mennyi feladatom is van.
Beszélhetnénk itt feminizmusról, meg minden egyébről, pedig a képlet sokkal egyszerűbb, mint meztelenül tüntetni egy híd közepén. Nincs két egyforma nő. Van akit ez tesz boldoggá, van akit az. Persze a diszkriminálás ellen valószínűleg én is pucérkodnék, ha szükséges, tüntetnék, elmondanám, milyen is 24 évesen azt érezni: a vezető beosztású férfiak átnéznek rajtunk, mert el sem tudják képzelni, hogy két diplomával lehetnek saját, jó ötleteink, és talán még az ő cégüket is előre tudnánk mozdítani. Ehelyett megkérdezzük, hogy hozhatunk-e egy kávét, mert senki másnak nem jut eszébe, kiszellőztetünk, mert ezt is elfelejti mindenki, és búcsúzáskor szép napot kívánunk. A női gyengédséget nem lehet megtanulni, a férfiak másban erősek.
Az az emeleti szomszédunk is biztos kedves is tud lenni, elviszi a feleségét vacsorázni és megköszöni, ha kimossa a szennyesét. Talán még arra is büszke, ha a nejét előléptetik. Ma délután azonban, miközben a biciklimet raktam a tárolóba, én csak annyit hallottam az életükből, hogy a nő kutyába sincs nézve. Aztán most egy pohár bor mellett azt érzem, szívesen pofon vágnám az ilyen embereket, mert a felesége biztos vagyok benne, hogy most három emelettel feljebb hangtalanul sír a fürdőkádban, miközben a levendulás tusfürdője illata összekeveredik az otthona szagával.
bath, girl, and beautiful kép