2014. január 29., szerda

Héják

Mi kicsit olyanok vagyunk, mint Ady héjái. Tépjük, szaggatjuk egymás húsát,táplálkozunk a csontvelőből, az erek falából, az agy idegeiből, a szív artériájából, míg szemünkből ki nem szalad az álom. Nekünk az a jó, ha a másiknak fáj. Ha omladozó ember-árnyként nyúl utánunk még egyszer utoljára. Meg még egyszer és még egyszer...
Láncok csörögnek, és zúzódások jelzik a szabadság útját, amiben úgy érezzük, végre kiszakad belőlünk minden feszültség, és csak zilálva ülünk egymás mellett egy ágy előtt a kopott szőnyegen.
A rádióban sisteregve újraindul valami nyálas zene, mi meg egy ideig hallgatjuk, mintha nem lenne semmi jobb dolgunk, mint Bryan Adams-nek vagy akárkinek a vacakját fülelni.
Némán összepakolunk mindent, a székek a helyükre kerülnek, a ruhákat megfoltozzuk, a zúzódások lassan felszívódnak. Egy cél érdekében. Hogy holnap újrakezdhessük az egészet, - ami miatt élünk-: ezt a ,,héja nász"-t....


2014. január 24., péntek

,,Esti" féle boldogság

A könyveket a nőknek írják. Legalábbis a romantikusakat biztosan. Mert a valóság durvább, és inkább hasonlít egy Spartacus részre, mint a Büszkeség és balítéletre. A nők vevőek egyedül a romantikára. A férfiak erre csak ideig óráig képesek, addig, míg az az érdekükben áll. Aztán jön a lassú visszaszállás a realitás talajára.
Ha engem kérdeztek, nem várom el a könyves romantikát, de a töredékére azért igényem van. Áhítozom utána, szinte belebetegedve vágyom rá. Van boldogság enélkül is, de mi van, ha én mindent akarok egyszerre? Tékozolva, megváltatlanul és önzőn, mint ahogy az emberek általában.
De a boldogság kurva, Esti Kornél is megmondta, így nem lehet velünk korrekt. Nem is az. Aki ennek ellenkezőjét mondja, arra kérem, bújjon a bőrömbe néhány hétre, és majd megismeri, milyen is. A boldogság tűsarkú ribanc lehet. Lelki szemeim előtt legalábbis biztosan. Megkecsegtet, magához édesget, aztán feléget, és behint sóval mindent körülötted. 
Ma nem megy ez nekem. Mármint a vergődés vele. Ma csak hagyom, hagy vigyen mindent. A zsebeim úgyis üresek már.

2014. január 23., csütörtök

Fix

Cseppenként kapom meg, mint a szemembe a műkönnyet, vagy a vénámba az infúziót. Meglepve figyelem, hogy még mindig ugyanolyan fix pont vagyok, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. Akkor is palira lehetett venni, és úgy tűnik, az évek során semmiből nem tanultam. Mert nekem ,,mindig" minden olyan ,,feelgood", meg boldogság. Hát ezúton közlöm, hogy a nagy LÓSZART! Köszönöm, nekem is jól jönne egy fix pont, amibe én kapaszkodhatok, amiről a változatosság kedvéért ÉN téphetem le a bőrt, a húst, törhetem le a csont külső rétegét szilánkonként.

2014. január 21., kedd

Sejtek tömegeként


Csak illat vagy, íz és néhány színfolt. Sejtek egymásba ragadt tömege. Hallgatni pedig nagyon tudsz, különös képességed lehetne. Kultúrmorzsa pereg a padlóra, át az asztal résein. Az összehajtott papírmasé nehezen viseli éleit. Verslábak a bakancsokban, író ujjak kesztyűben. Kávéházak illatában alkotják meg versüket. Meggörbül a tér, az idő, valami megváltozik. Szemréseken, ébredésben látni meg, hogy ki álmodik.

Ady íróasztala a Nagyváradi Naplóban (Nagyvárad)

2014. január 19., vasárnap

.fészket rakni.

Néha úgy szeretem az embereket. A szétnyitott mellkasukat, ami tátongva kínálja fel a dobogó, vérben forgó szervet. Szeretem a csendes békéjüket, az ordító szerelmüket. Még a vacak humorukat és a lefelé görbülő ajkakat is. Olykor csak jó nézni őket, hogy mint élik a mindennapjaikat. Hatalmas lények, akiket a vonatfülke ablakából nyíltan lehet bámulni. Vagy a szemem sarkából, ha úgy tartja a kedvem. És nem tudom, miért bújik meg bennem s tűnik el nyomtalan az irántuk érzett máskor erős megvetésem. Meleg összebújás után áhítozva könnyű mindenkit szeretni...legalább egy kicsit. 
Ezt még pénteket pötyögtem be a telefonom jegyzetei közé, ma már máshogy gondolom. Egy vagyok.


2014. január 12., vasárnap

Hajléktalanszállón

Keveredő szagok között a buszon 
Az emberi érintés elől meghunyászkodom...

Aznap egy hajléktalanszállón láttam egy férfit, aki hasonlított nagyapámra, és eszembe jutott, hogy mindig van lejjebb. Az ember azt hiszi, hogy nincs, aztán meglátja ezeket a periférián élő/tengődő személyeket, és rájön, hogy igenis van... Néhányan kérték, hogy ne vegyük őket filmre, mások kifejezetten követelték, hogy hagy legyenek benne a tv-ben. És miközben a kamera ezt-azt felvett, én szétnéztem. Az asztalok alatt koszos holmik, néhány tál félig elfogyasztott bableves az asztalokon.
A vezető elmesélte, hogy a hajléktalanszállón speciális esetek is vannak, és hogy ezek miatt a legtöbb igazán rászoruló hontalan nem mer hozzájuk bemenni. Mesélt nekem Feriről, aki nőnek hiszi magát, és bevásárlókosarában összegyűtött játékbabákat hurcol azt állítva, hogy azok a gyerekei. Még a hivatolba is bejár, hogy segélyt kérjen a ,,gyerekeinek". És ha a szállókon a férfiak közé teszik (mert bár a gondolkodása ellenére ő anatómiailag igenis férfi), akkor igazságtalanság miatt feljelenti az intézményt. 
Máskor frissen szabadult börtönöltelékek érkeznek bandába verődve és gyakran még a dolgozókat is megfélemlítik.
A szenvedélybetegek külön részen vannak. Kb. 30-an férnek el itt, és nem szívesen keverednek velük mások. 
És ahogy elnéztem a nagyapámra hasonlító férfit, miközben ebédelt, hálát adtam, hogy van hová hazamennem, hogy van ételem, és hogy nem vagyok egyedül. 
Érkezésünkkor ami legelőször feltűnt, az a tömény fertőtlenítő-szag. A klórt még aznap este is az orromban éreztem.




2014. január 11., szombat

pfu

Apró körmeim kézfejembe mélyednek félhold alakú nyomot hagyva maguk után. A hangulatingadozás szar dolog, de nem lehet elkerülni. Egyik pillanatban kedvesen ücsörgök, másikban sírhatnékom van, majd a dührohamok megkoronázzák ezt az egészet. Remélem holnapra elmúlik ez a kínlódás, mert kikészítem a környezetemet. Nem viselkedtem most valami jól. Talán a fejemre kellene húzni egy takarót, aztán holnapig csak aludni, hátha a démonjaim távoznak belőlem. Holmi egészségtelen élelem, lsd.: csoki, pattogatott kukorica, puding és a többiek most mindenfelé megkezdve hevernek, mégsem tudok enni egy falatot sem. Iszok egy korty vizet, hogy a torkomban lévő gombóc oldódjon. Most csak felesleges próbálkozás volt, pedig az előbb esküszöm, hogy sikerült.
Ezúton zenem a világnak, és főleg neked, hogy sajnálom, amiért olykor ennyire még saját magam számára is kiállhatatlan vagyok.

2014. január 7., kedd

Ennyi az annyi?!

Ma megkérdezték tőlem, hogy csak ennyi-e a boldogság? Én meg foghíjról odavetettem hogy nem, mert ha elfogadod, hogy semmi nem tökéletes, akkor egy egészen picit több is lehet. 
A boldogság egy nagy fehér vászon a földre leterítve, és rajtad áll, hogy festékes talpaddal mit alkotsz: fekete-fehér, vagy tarka maszlagot. Mert mi magunk is csak maszlagok vagyunk, így a zseninkből jön, hogy azt kreáljunk. Zsigerből. 
Tudom, okosnak könnyű lenni, de csak azt mondom, amit Én magam is vallok. És csak hogy tudjátok, boldogtalannal is kell néha lenni, mert akkor születnek meg az olyan dolgok, mint a csokoládé, a színes fonalak és azok a zenék, amiktől lúdbőrzik a kar...


2014. január 4., szombat

Bisztró romantika

...bisztró romantika. Már ingoványos a világ, és a barátkozás oly' könnyű, mint a light kóla az asztalon hagyva. A zsigereidet meg valami mély ösztön mozgatja, hogy hirtelen te lettél a világ forgástengelye, a mágnesen vonzás pedig minden jót feléd vonz. Állításod szerint a magabiztos járást is, bár magadban kuncogsz, hogy ezt még te magad sem hitted el. 
A bárszékeken egymást cserélik az emberek, még csak a helyük sem hűl ki teljesen, csak zárás után, mikor a pultos tisztára törli a pultot, és felszedi a hajópadlón hagyott mocskot. Neonszínű hányás fetreng az egyik sarokban, szülőatyja értetlenül áll az eset előtt. Nevetve konstatálod te is, meg én is, hogy valakinek mégis rosszul sikerült az este. 
Lassan ringok előtted, körbetáncollak, mert valami idegen szabadságérzet uralkodik el rajtam. Te meg csak ülsz a széken és mosolyogsz, néha felkacagsz. ,,Néha látnod kell az életet, hogyan fogy el...", énekli búgó hangon Zorán. Dobnék egy 50-est a zenegépbe, csak hogy hallhassam ezeket a 20-30 éves zenéket, mert az emberek akkor még úgy tudtak szeretni...! Úgy, ahogyan ma nagyon kevesen. De te és én biztosan. 
Mert annyi csoda történik, mikor hozzámérsz.