2017. július 10., hétfő

Hello, Veszprém!

Most már meg kell tanulnom lelassítani. Mély levegőt venni, majd lassan kifújni, mint ahogyan a botcsinálta jógaoktató mutatja a videójában. Látnom kell a szépséget, amin mostanában mostanában mindig továbbléptem. Voltak fontosabb dolgok annál, mint hogy egyszerűen csak gyönyörködjek valamiben. És sok bennem ez a rengeteg görcs is, mint a megfelelni vágyás, meg hogy igazi felnőttnek nézzenek. Pedig még így is botladozom néha. Szó szerint, meg képletesen egyaránt.
Megtörtént ugyanis, hogy egy az egyben átbútoroztunk keletről nyugatra, az Alföldről a Dunántúlra. A sík szántóföldeket felváltották a lankák, a hegyek, a dombok, meg a fenyők. A szilvapálinka persze maradt, jó helye lett az új hűtőben is.
A megszokott tárgyaink már megtalálták a helyüket. Az újak még keresik ugyan, de türelmes vagyok. Élvezem, hogy végre itthonról dolgozhatok, de azért felmegy bennem a pumpa, mikor már a századik ember is azt kérdezi, nem félek-e attól, hogy nehezen fogok új ismerősöket találni magamnak.... Persze, hogy félek, de attól nem lesz jobb, ha folyton kérdezgetik. Légyszi, legalább ti ne tegyétek!
A költözéssel együtt elhatároztam, hogy leküzdöm az alaptalan félelmeimet. Köztük ezt is. Na meg azt, hogy teljesen egyedül fedezzek fel egy várost. Büszkén jelenthetem, hogy a hátamon egy hátitáskával nekiindultam a hétvégén a nagy Veszprémnek, bevettem néhány szűk utcáját, megmásztam a lépcsőit, meg fotóztam mindent, ami csak megtetszett. Furcsa, de jó érzés volt, mintha legalábbis egy óriási dolgot vittem volna végbe. Talán nekem az is volt...
Itt, a "királynék városában" valahogy az emberek is másak. Kevésbé idegesek, nem tolakodnak, mindenki mosolyog, és szépen köszön. L-lel rá kellett jönnünk, túl sok időt töltöttünk el a reformáció fellegvárában, és kezdtünk már mi magunk is elidegenedni. Nem mondom persze, hogy itt nincsenek bunkók... azok valahogy mindig kinőnek a földből, mint a gyomok...
Keresem még a helyem, és remélem, hogy nem csak amiatt van valami mélyen gyökerező jó érzésem, mert bízom abban, hogy nem hoztunk rossz döntést. Szeretném, hogy tényleg valami nagyszerű, csodálatos dolog küszöbén állunk, aminek a helyszíne immár a város, ami hét dombra épült.