2016. március 31., csütörtök

Néha jó szembetalálkozni saját szellemeinkkel. Megtanítanak minket nem félni többé, és felemelt fejjel járni, bízni abban, akik és amik vagyunk, megbecsülni, ahová kerültünk.

2016. március 18., péntek

Írni

Az egy helyben toporgás egy ideje jól megy nekem. Ne, kérlek ne mondd, hogy telhetetlen vagyok! Tudom én, hogy mi mindenért kell hálát adnom... Azt hiszem egyedül az én hibám, hogy nem követtem a kitűzött céljaimat. Alig írok és nem tudom, hogy ez amiatt van, mert felnőttem és rájöttem: az éhező művész szerepe nem az én formám, vagy csak a gyengeségnek sikerült leterelnie az ösvényről... Picit tanácstalan vagyok. Jó lenne tudni, mi lesz velem. 
muse and writer képHiányzik a billentyűzet ütemes, sürgető kopogása, a kávé íze munka közben, a mindenfelé kiragasztott cetlik, amiken karakterek alakulnak. 
Néhány éve az éreztem, van erőm elismerés nélkül is dolgozni. Mostanra azonban kiveszett ez a kamaszkori lelkesedés belőlem, és csak egy üres folt maradt a helyén. 
Szeretnék megálmodni egy történetet, szereplők életével játszani, megmozgatni szálakat! Néha olyannyira sürgető bennem ez a késztetés, hogy ordítani tudnék, pedig tudom: semmi nem változna.
A szenvedélybetegeknek azt mondják, az első lépés a gyógyulás felé a beismerés. Én egyelőre kerülöm a tükörképemet. Nem akarom belátni, ami nyilvánvaló. Megpróbálom megmenteni azt, ami még megmaradt ebből az egészből... belőlem...
A Nap besüt az iroda ablakán, megcsillan egy pohár víz felszínén. Most úgy érzem, két-három napig szeretnék ülni egy meleg pléden kint a szabadban, miközben magam előtt a laptopon oldalakat töltök meg szöveggel. Ha elkezdeném, talán lenne is bennem annyi, hogy ezt megtegyem. Talán jönnének a mondatok, mint ahogyan most is, vagy a minap, mikor egy élet kezdett el kibontakozni a fejemben. 
Szeretném látni magam előtt, hogy alakul az életem valamerre, hogy lehetőségem van végre kész kéziratokkal ,,házalni" kiadóknál, vagy ölni bele a megmaradt kis pénzemet egy megjelentetésbe. 
Hiányzik az írás, a délutánok, mikor nem létezett más, az utazások, amik alatt nem is láttam az utat, csak terveztem egyik mondatot a másik után, esténként pedig tágra nyílt szemekkel figyeltem egy-egy légy körözését a lámpa körül, miközben olyan helyeket láttam magam előtt, amik nem is léteznek.
Hiányzok saját magamnak. Már ha érted, mire gondolok! Azt hiszem idővel annyit alakultam, hogy már nem volt hely ezeknek a ,,fölösleges" dolgoknak. Ma már nincs időm álmodozni, a távolba révedve ábrándozni. 
Kegyetlenül pocsék érzés beismerni, hogy a mókuskerék engem is szép lassan bedarál, hogy az a szenvedély, amit olyannyira kedveltem, most valahol mélyen porosodik, és nem ragad tollat.

 

2016. március 8., kedd

08

Azt hiszem igazad volt. A pillanatnak kell örülni, nem rágódni azon, mi lesz majd évek múltán. Megélni azt, amit kapunk az élettől. Ez a legfontosabb. Talán csak annyi mentsváram van, hogy minden  nő ilyen. Tervezünk és fejtegetjük, vajon mindent jól csinálunk-e, vagy út közben el-elrontunk lépéseket, mint egy rosszul összehangolt koreográfiában?!
Azt hiszem megy ez a boldogság dolog. Arra gondolok, hogy úgy vagyok jó neked, ahogy vagyok, és igyekszem nem kételkedni abban, hogy szépnek tartasz, hogy jól érzed magad velem. Meg akarok élni minden pillanatot veled: amikor sétálunk a postára, te pedig meg-megcsókolsz, míg várunk a sorunkra; mikor kézen fogsz, és séta közben nézzük az öreg házakat a betört ablakokkal; miközben mellettem olvasol, és a fáradtság elaltat, de még utolsó gondolatommal a karodnak dőlök. Éjszaka pedig álmodban is megcsókolsz, azt suttogod, hogy szeretsz, és én boldog mosollyal süppedek vissza az álomba. 
Minden emlék, minden, ami velem történt, mielőtt megismertelek, olyan, mintha nem velem, hanem valaki mással történt volna. Mintha kívülről figyelnék valami el-elcseszett filmet. A valóság sosem volt még ilyen kézzelfogható, mint most, melletted. 
Ezalatt a néhány hónap alatt jó dolgokat tudtam meg magamról. Például, hogy bármilyen fáradt is vagyok esténként, szívesen főzök neked, hogy a hétköznapokban is mosolyoghatok annyit, amitől megfájdul a hasam, és hogy képes vagyok nőnek lenni.
Persze sok dolog nyomaszt, sok apróságtól tudnék szomorkodni, de nem teszem. Most van erőm arra, hogy a rossz gondolatokat távol tartsam. Majd ha elgyengülök, ugye segítesz? Ugye átveszed majd tőlem egy időre ezt a nehéz feladatot? 
Tudom, hogy mindenben számíthatok rád, és talán már nem is olvasod ezeket a sorokat olyan gyakorisággal, de jó érzés írni Rólad és Rólam.
Így, hát meg is teszem...

couple, love, and kiss kép