2017. június 1., csütörtök

Nők kontra férfiak

-"Tudod mi vagyok én neked baszd meg? Egy pénztárca!"- a harmadik emeleti szomszédunk, feleségéhez intézett kedves szavai egészen a bejáratig visszhangoztak, majd az egész lépcsőházban tőle zengtek az üres folyosók. Elsőre felülkerekedett rajtam a kíváncsiság, és megdermedtem két lépcsőfok között. Feszülten figyeltem, hogy hallok-e még valamit, de már csak artikulálatlan szavak jutottak el hozzám.
Idebent, a kis, 28 négyzetméteres lakásunkban már volt időm elgondolkodni ezen a kirohanáson. Furcsa, hogy míg döngetjük a mellkasunka azért, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak maradjanak és ugyanannyit dolgozzanak, sokan nem gondolkodnak el azon, mennyi mindent csinál még egy nő, miután egy fárasztó 8 órás munkanap után hazaér. Valószínűleg bevásárol, kitakarít, főz, mos, ellátja a gyereket és a háztartást, majd hazavárja a férjét. Miért csodálkozunk azon még mindig, hogy a temérdek munka utáni teendő kitenne még egy plusz műszakot, és a nők így majdnemhogy természetesnek vehetnék, hogy nem dolgoznak? Ehelyett két csoportra szakadtunk a saját nemünkön belül.
Itt vagyok én, aki imádná a háztartást vezetni, szépíteni az otthont, nevelni a gyereket, és ott vannak azok a nők, akik tűzön vízen át keresztül viszik, hogy a karrierjükben megvalósíthassák önmagukat. Mindkét út járható és jó, de miért dobáljuk meg egymás is? Miért nem elfogadott mindkettő? És miért vannak még mindig olyan férfiak, akik az egész utca tudtára akarják adni, hogy a szemükben a nő nem más, mint aki elkölti a pénzüket.
the stepford wives kép
L.-lel nagy szerencsém van. Amikor a tiszta lakásba hazaérek, és tudom, hogy a szabadnapja jó részét azzal töltötte, hogy levegye a vállamról a terhet, nem tudok elég hálás lenni. A köszönöm sajnos ide kevés, mert nem feltétlenül azért vagyok hálás, mert kitakarított, hanem azért, mert megérti, mennyi feladatom is van.
Beszélhetnénk itt feminizmusról, meg minden egyébről, pedig a képlet sokkal egyszerűbb, mint meztelenül tüntetni egy híd közepén. Nincs két egyforma nő. Van akit ez tesz boldoggá, van akit az. Persze a diszkriminálás ellen valószínűleg én is pucérkodnék, ha szükséges, tüntetnék, elmondanám, milyen is 24 évesen azt érezni: a vezető beosztású férfiak átnéznek rajtunk, mert el sem tudják képzelni, hogy két diplomával lehetnek saját, jó ötleteink, és talán még az ő cégüket is előre tudnánk mozdítani. Ehelyett megkérdezzük, hogy hozhatunk-e egy kávét, mert senki másnak nem jut eszébe, kiszellőztetünk, mert ezt is elfelejti mindenki, és búcsúzáskor szép napot kívánunk. A női gyengédséget nem lehet megtanulni, a férfiak másban erősek.
Az az emeleti szomszédunk is biztos kedves is tud lenni, elviszi a feleségét vacsorázni és megköszöni, ha kimossa a szennyesét. Talán még arra is büszke, ha a nejét előléptetik. Ma délután azonban, miközben a biciklimet raktam a tárolóba, én csak annyit hallottam az életükből, hogy a nő kutyába sincs nézve. Aztán most egy pohár bor mellett azt érzem, szívesen pofon vágnám az ilyen embereket, mert a felesége biztos vagyok benne, hogy most három emelettel feljebb hangtalanul sír a fürdőkádban, miközben a levendulás tusfürdője illata összekeveredik az otthona szagával.
bath, girl, and beautiful kép