Hajnalban
nézem a fürdőszobából beszűrődő fényt, és átfordulok feléd
az ágyban. Hangosan horkolsz, én meg elgondolkodom rajta, hogy
kicsit arrébb forgatlak. Meg is teszem, miután még néhány percig
csak azt hallom. Reggel persze majd tagadni fogod, hogy horkolnál,
de az a fontos, hogy Én tudom az igazat.
Néha
még most is furcsa, hogy engem szeretsz. Mert mindenki azt mondja
nekem, hogy milyen jóképű vagy, meg „szép” fiú. Én meg csak
mosolygok, mert tudom, hogy tényleg így van. És büszke vagyok rá,
mikor ott állsz a Nagytemplom előtt, és vársz a
villamosmegállóban, napszemüveggel, borostával, fülhallgatóval.
Emlékszem,
mikor sok sok hónappal ezelőtt még csak nézegettem a képeidet,
és álmodoztam rólad, mint valami elcseszett tinilány. Aztán ott
voltál mellettem, éreztem az illatod, megfoghattam a kezed. És
mostanra hallgathatom minden reggel, ahogy békésen álmodsz. Jó ez
a bizonyosság. Jó, hogy nem kell kételkednem magunkban. Jó, hogy
együtt tervezzük az életünket, meg hogy segítesz amikor kell.
Félek,
hogy lesz idő, mikor már nem lehetek önálló, és muszáj
elfogadnom a felkínált támaszodat. Hiszen olyan régóta állok a
saját lábamon, hogy már nem is emlékszem, hogyan kell nem így
élni. Újra tudom én majd azt tanulni? Hogy fogom bírni? Ez az a
félelem, amit a nők túlzott nagy önállósága okoz. Tele vagyunk
sztereotípiákkal azok felé, akik nem dolgoznak, és a párjaik
tartják el, pedig sosem lehet tudni, kinek miért nem akad egy
zsíros munka a horgára.
Félek
tőle, hogy elveszettnek érzem majd magam. Amikor ezeket újra meg
újra elmondom neked, megnyugtatsz, hogy ne féljek. Bízzak abban,
hogy most egy jobb időszak jön, mert megérdemeljük. És én
elhiszem neked. Csak ilyenkor, hajnalban félek kicsit. Mikor a város
még csendes, de a madarak már csiripelnek, én éberen, nyitott
szemekkel nézem magunkat, mintha kívülről szemlélném az
egészet. A lakást, az utcát, a munkáinkat, az életünket. És
végül mindig rájövök, hogy a sok nehézség ellenére boldogan
élünk, boldogabban, mint sokan mások. És ezért hálát kell
adnunk. Olyan sokat vártam erre.
