2016. október 24., hétfő

Szívütés

Csókolni a vaksötétben, tenyerem alatt érezni forró húsodat. Egy ölelés, ujjak egymásba fűződése. Az utcák már hidegek, cipőink alatt recsegnek a száraz falevelek, és két csók között az aszfalt fehérre festett sávjain egyensúlyozunk, próbálunk egymástól távol kerülne, aztán újra megtalálni a másikat. Még szédülünk az első csókoktól. Ujjaimmal a mellettünk futó sövénybe tépek, leveleit morzsolom izgatottságomban. Akkor még nem is tudom, hogy ezek az első csókok végtelen sok felé vezetnek. Egyszer csak elkapod a kezem, megpördítesz, mintha valahol halkan Sinatra szólna, és homlokod az enyémnek támasztod. Tudom, milyen új ez neked, hiszen elárultad. És ha nem mondtál volna semmit, akkor is rájövök, mert mindent elmesél, ahogy rám nézel, ahogy felém nyúlsz és megcsókolsz. A számban érzem az illatod, megszokom lassan, hogy mindig körbeleng. Tőlünk néhány méterre autó kanyarodik be a sarkon, mire szétrebbenünk, és te az út jobb, és a bal oldalára ugrok. Megvárjuk, hogy elmenjen, és ismét a csíkokra állunk. Mondtam már, hogy azóta minden sávjelzésről te jutsz eszembe? Furcsa nem? Talán már nem is emlékszel erre az apró részletre, de bennem úgy él, mintha tegnap történt volna. Mintha azok az első csókok csak egy pillanattal korábban csattantak volna el, pedig már eltelt egy év. Most már nem félek, hogy elveszítelek. Csak néha ver mellé a szívem. 
Forrás: Fortepan

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése