2016. november 7., hétfő

Rendezni

Na kérem, ezt hívják úgy, hogy alkotói válság... Üres a kreativitás fiókja a fejben, mint valami kimosott befőttes üveg, aminek egyetlen funkciója, hogy fölösleges kacatokat dobáljunk bele, mint például a párját vesztett fülbevalót, vagy lekopott pöttyű dobókockát. Mondhatnám azt, hogy minden író, meg írópalánta (mint én) átesik ezen a sivatagos korszakon, de sajnos nem voltam még a sajátomon kívül senki más bőrében, így inkább hagyom az értelmetlen véleménynyilvánítást! Kesereghetnék, hogy nem jön az ihlet, meg a múzsa (azt egyébként tudtátok, hogy születnek ma már Múzsa nevű lányok?), de nem teszem, mert a panaszkodástól gyenge embernek érzem magam, és még boldogtalanná is tesz. Egyszerűen csak próbálom kívülről figyelni magam, hogy hol rontom el a hétköznapjaimat. Hogy hol vannak azok a törött létrafokok, amikbe újra meg újra beverem a könyököm meg a térdem. Eddig, bevallom őszintén: semmit nem találtam, pedig esküszöm, hogy nagyon figyelek! 
Egyszer azt olvastam Kingtől, hogy akkor is írni kell, ha nincs miről. Az elmúlt hetekben vajon a bevásárlólista meg a feladatott levelek számítanak? Mert kb. ennyit sikerült magamból kisajtolnom. Megint olyannak érzem magam, mint akit letettek valahol abban a fentebb említett sivatagban és víz meg naptej nélkül utamra bocsátottak. Hát hol van a legközelebbi oázis? És miért nem érek már oda lassan? Szemeimmel keresem az irányt jelző táblákat, de egy sincs a közelben. Így hát csak bolyongok, és lehet, hogy emellett a dűne mellett már kétszer-háromszor is elmentem. Mégis hogyan lehet egyiket megkülönböztetni a másiktól?
Mostanában azon is elgondolkodom, hogy talán nem is az a fajta nő vagyok, aki képes megírni elejétől a végéig egy könyvet. Lehet, hogy az a novellás, gyereknevelős típus vagyok, aki szülés után csodás gyerekkönyveket ad ki, olyan könnyedséggel, amiről most még nincs is elképzelésem... Azt hiszem ezzel is megelégednék, csak ebből a jelenlegi állapotból tudnám magam kihúzni. Mert hiába szeretnék segítséget, tudom, hogy ez csak úgy megy, ha saját magam vakarom ki ebből a szarból.
Ráfoghatnám a lelki válságomat arra, hogy most csöppentem bele a munka meg a felnőttség világába, de nem húzhatom másra a vizes lepedőt! Lehet, hogy túl gyenge vagyok ehhez az egészhez, és túlságosan kényelmesen éltem eddig a saját magam kreált világban... Mint valami bebábozódott rovar a meleg nyákban. Jó volt, és most vissza is sírom. De bízom benne, hogy valamikor a közeljövőben végre rendezni tudom a soraimat. Az életben és a papíron egyaránt. Mert ez minden vágyam.

coffee, book, and vintage kép