2013. október 31., csütörtök

10.31.

Ma mindenütt szerelmet láttam
Rongyos utcasarkon, nyárikonyhában
Palatetős házban, kertben, garázsban
Szemekben, szavakban, őszi kánikulában. 

Szorongó kezek tördelték egymást
Holdkóros poétát csak az enyém firkált
Délibáb a kéményseprő, az ökörnyál sem száll
Lapok között rekedt az udvariasság.

Keserű a sorsunk, mint Bertuskának
Nemzetözvegység, vége a babusgatásnak.
De ő is láthatta ezt. Ezt a sok szerelmet.
A múló diadalt, a vaskos kegyelmet.

Boríték a postán, benne néhány szó áll
Bélyeg sem kell rá, majd odatalál hozzád.
Bandi is válaszolt az ő Csinszkájának
Ragadj hát tollat, addig én megvárlak. 









2013. október 29., kedd

szeretnéd, ha szeretnének?

,,csak zárd el magadba, ne lássanak téged
hiába szeretnéd, ha szeretnének"

Tudom, hogy néha csak fekszel a sötétben, játszol a levegőd beszívásával, majd kifújásával. Vajon meddig bírnád ájulás nélkül? Az életért kaparó ösztön mikor avatkozna közbe? 
Néha behallatszik hozzád a szélcsengő furcsa csilingelése, amit odakint lenget a szél. Vagy a kutyád kaparászása a járdán, és te csak tekergeted agyad hátsó szálait, gondolkodsz, nézed a sötétnél is sötétebb árnyakat, amit a szék nyújt, vagy egy kabát a fogason. 
A Tv led-lámpája zavarja ugyan a szemed, de élvezed, hogy nincs vak-sötét, és valami apró dolog nyújt egy kis segítséget abban, hogy rátalálj a falakra, és benne magadra. Hogy tájékozódj abban az irreális realitásban, ami ismét elönt majd, ha a bizonytalan világosba érsz. 
Hiába a falevelek, hiába a padokon megtörő keserűség, ha egyszer nem érzed, hogy az vagy, akinek lenned kellene. 



2013. október 24., csütörtök

Lennék. Vagy nem.

Bár lennék szög a falban, mi némán és érzéketlenül figyel. Lennék összegyűrt napilap a kosárban, amit végül senki nem olvasott el.Bár lehetnék pohárra száradt kakaócsöpp, amit később lemos a forró víz, vagy föld a virágcserépben,vagy fotón egy boldog ,,csíz"
Csak mosolygó fej ne legyek hamis mondatok végén, csalódott sóhaj a párnába az éjszaka közepén. 
Nem akarok keserű kávé lenni, ami rossz ízt hagy a szájban, sem a piros köptető, amit vényre kapni a gyógyszertárban. 
Azt hiszem, csak ennyi mára, a pókot hagyom a plafonon. Lábaival hagy kaparja a festéket a falakon. Az aprót a gyűjtőhelyre teszem, a kis japán mintás tárcába, majd kitotyogok néhány korty vízért a konyhába. 
Nem akarom, hogy ez a nap tovább nyúzza a testem. Fáj a torkom. Azt hiszem, megint visszaestem...!

2013. október 21., hétfő

Héja nász

Héja nász ez. Vagy valami különös körforgás, amiben az ember bele-beletép a másikba, csak a fájdalom és az élvezet kedvéért. Aztán meg minden seb, ami összehúzza a húst valami vékony, sápatag heggé vonaglik. Emlékeztető, hogy volt egy csata ismét. Kicsit drasztikusabb emlékeztető, mint egy beállított figyelmeztetés, vagy mint néhány Post it a falakon, és éppen ezért jó. Mert nem hagy felejteni. Emlékeztet rá, hogy egyik nap még erős vagy, a másik napon pedig fáradtan húzódsz meg egy sarokban a sebeidet nyalogatva.

Post it!

Emlékeztető!
Ne felejtsd el, hogy egyedül kellett színházba menned!!!!

2013. október 20., vasárnap

19:00...

Hát maradj magadnak! Ne szólj és ne beszélj, addig amíg le nem csillapodik bennem a csalódottság savas elegye. Nem értelek. És te nem értesz engem. Csak vagyok én, és te folyton elmész mellettem, mintha láthatatlan lennék. Ott taposol belém, ahol a legjobban fáj, mert tudod, csak ezzel bánthatsz. Nem érdemlem én ezt.
Majd holnap ilyenkor, mikor egyedül fogok süppedni a vörös bársonyszékben, remélem bánni fogod. Hogy most is egyedül kell majd ülnöm, és várnom a vonatot. 
Csalódok magamban, mert az hittem, most más lesz. Hogy könnyedén és gördülékenyen eltelik az az este, és majd mosolyogni fogok.

Tévedtem.

2013. október 15., kedd

Képzelődő

Előttem az asztalon, leterített kockás abrosz meg egy régi szódás-szifon mutatja, hogy a múlt bizony rendszeres látogató ebben a szobakonyhában. Faborítású rádióból recsegve lengi be a teret a zene. Mi meg csak ülünk, az én kezemben egy pöttyös bögre, a tiédben meg egy átlátszó vizespohár. A jobb lábad egy apró hokedlin pihen, de a az egyik kezed a combomon  nyugtázza, hogy együtt vagyunk. 

Kitalált mese ez az egész. Az asztal, meg a rádió, és a poharak. Mert én most itt vagyok a redőnnyel sötétített szobában, te valószínűleg néhány kilométerre tőlem az öledben egy laptoppal nekem küldöd az üzeneteket. Mi mégis valósak vagyunk. Te is, és én is. Hús-vér emberek fájdalmakkal és békességgel, szeretettel és gyűlölködéssel. 
Fáradt vagyok, azt hiszem lefekszem, de ha ma becsukom a szemem, azt fogom képzelni, hogy itt álmodsz mögöttem. 

2013. október 13., vasárnap

Haditerv

Lábnyomodba ragadok, és maradok, mint a frissen hullott eső egy hétfő délutánon. Megremegek ahányszor csak elmegy mellettem a sárga villamos, majd újra várakozva megnyugszom. Suttognak felettem az emberek. Újságot lapoznak oldalról oldalra, mállóssá rágott rágót köpnek a járdára. Néhány méterre tőlem a régiségbolt kirakata előtt ácsorogsz, tudom, hogy engem vársz, de nem mehetek még. Meg kell várnom, amíg Te lépsz felém, míg kisegítesz a talpad által vájt nyomból és a karodba öltöd karomat. 
Mert a nőknek bizony ez a feladatuk. Várakozni, míg a férfinak nem jön a késztetés, hogy a szeretett nő felé közeledjen. A nő pedig, ha ez megtörténik, diadalittasan hallgatja el haditervét.
Majd később... mikor csak a barátnők vannak együtt, mint egy teaház törzsvendégei, akkor majd ki lehet tárgyalni minden részletet. Hogy ezután mit és hogyan is kell csinálni, hogy jó legyen... :)

2013. október 8., kedd

Open-Closed

Lábam a lábad között pihen, miközben hangosan horkolva még csak esélyt sem adsz, hogy végre elnyomjon az álom. Kicsit belédrúgok, hátha felébredsz-persze csak mintha véletlen volna- de nem sikerül elég nagyot lendítenem. Na még egy próbálkozás. Ahá! ezúttal elkezdesz átgördülni a másik oldaladra, ami azért lesz számomra nehézkes, mert a pólóm beszorul alád, és nem tudok mozogni. Jó, tudom, hogy nem kellene hat számmal nagyobb pólóban aludni, dehát a hideg már rákényszerít. Ilyenkor hajlamos vagyok eltekinteni a Cosmopolitan szerint szexis, ám annál lengébb hálóingektől. 

De ma ilyen félálomra vágyom. Arra, hogy csak 180 perc jusson belőle, belőled pedig annál több. Éhesen akarlak ölelni, mert most úgy érzem szükségem van rád. Csak hogy legyen egy biztos pont, amiben megkapaszkodhatok, ezen az utálatos realitás-talajon! Nyitva hagyom neked a kaput... a kutyám majd beenged hozzám. Várlak!

2013. október 7., hétfő

Szívveréssel táncoló


Kicsit érezni minden sejtben az életet. Figyelni a szívverésedet, hogy milyen ütemben pumpálja benned szét a vért. Ez kell most. Majd meztelenül lejteni néhány mozdulatot, miközben csokit tömsz az ajkaid közé. Aztán pizsamában leülni a helyemre hogy hátulról lapozva kezdd el olvasni a heti magazinokat. Azt hiszem ilyen ártatlan bűnöket bocsát meg az ember magának és másnak is egyaránt. Aztán mikor már jönnek a komolyabb gondok, már a meztelen tánc sem olyan felhőtlen, mint elsőre. Néhány kósza gondolat hálót sző a sarokba, és csak hallgatagon nézed, mint lep el minden négyzetcentimétert benned. Nehéz egy hely ez a sárgolyó. De holnap nevetni akarsz, látom rajtad. Ott bujkál a mosoly iránti vágy a szád szegletében. Majd én megmutatom, hogyan lehet azt a hálót cafatokra tépni!

2013. október 6., vasárnap

Ízzók a stégre fonódva

Kuporogva élvezem a lábamnál összegyűlő fény melegét, ahogy egy padon ücsörgök. Sárga és rozsdabarna levelek hevernek néma összevisszaságban a talajon, nem törődnek sem velem, sem azzal a néhány biciklissel, akik az úton cirkálnak. 
Eszembe jut, hogy mennyire is szeretnék olyan helyen lakni, ahol a ház mögött egy stég van egyenes úttal egy tóra. Hintaágyat vennék, a teraszra babzsákot, plédeket minden mennyiségben, hogy mikor kedvem szottyan, kifekhessek a kertbe olvasni. Lenne néhány gázlámpám is, meg a stégre karácsonyfaizzót tekernék. Csak hogy mindig romantikus hangulatom legyen, ha ránézek. A kertben fenyőfák lennének, olyanok, mint a Sims2-ben, és a fák sűrűjébe valahová lopótökből madáretetőt faragnék. 
Sokszor eltűnődöm azon, mi lesz velem öt év múlva. Ott fogok még dolgozni, ahol most, vagy ismét csak kínlódom majd a mindennapok nyűgével? Könnyebb lesz az emberekkel kommunikálnom, vagy a könyveket még mindig többe fogom nézni?
Nem tudom, de szeretem tervezni a házamat, 
 a gyerekeimet, a bögréket a konyhapulton. Csak hogy ne unatkozzam. És hogy megmosolyogjam ezt a néhány másodpercet! :)


2013. október 5., szombat

Hajnaltájt

Felüljáró alatt üldögél a hajnal. Minden bújával és boldogságával. Mintha nem érdekelné, hogy egyszer átveszi a helyét a reggel, majd az alkony és az éjszaka is.Üres borosüveg hever a lábaknál, néhány elnyomott cigarettacsikk a közeli pocsolyában.
Te vagy, meg én vagyok, meg mi vagyunk. Mint egy régi nyelvtanóra leckéjében. Csak meredten nézlek ebben a kócos derengésben, és csodálom, hogy itt vagy. Hogy nem mentél el akkor sem, mikor megérdemeltem volna. Karod a hátamon nyugszik, figyelem, ahogy a levegő halkan jár-kel a tüdődben. Hiányoznál, ha nem lennél. Minden csak veled teljes. Még az a pohár is, ami félig üres. Vagy félig teli...

2013. október 2., szerda

Kezek kreàlmànya

Beàgyazódott érzelmek a gyomor felett. Nem mondom hogy a  szìvben, mert gyakran úgy érzem, màr nincs is meg az a szervem. Pedig esküszöm, én vigyàztam rà!
Gyakran annyinak èrzem magam, mint egy falra cellukszozott poszter a kedvenc zenekarodról. Van ugyan valami kivàltó érzelem, de egy szobafestésnél minden gond nélkül tépi le az ember, sarkait a falon hagyva.
Tudod mi szeretnék most lenni? Gombfesték, amivel néhàny gyerek megfesti azt a pàr csodàt, ami később hűtőszekrényekre kerül vagy pénztàrcákba.
Ezeket a maszatos foltok,  amikről gyakran nem tudjuk eldönteni, kutyàt làtunk-e vagy zsiràfot, megbecsültek maradnak. Nem lesznek kidobva, eltépve sem elégetve.
Apró kezek által kreàlg kedvesség akarok lenni. Minden, ami most nem lehetek.

2013. október 1., kedd

Arcélek

Fordulj felém! Igen, át az oldaladra! Látsz most engem igaz? Jó. Simítsd ki az arcomból azt a rakoncátlan tincset, amit mindig hiába igyekszem felfogni! Köszönöm, így egyelőre jó lesz. Csak nézel most, hogy szemben vagyunk egymással. A kutyák is ezt teszik. Aki hamarabb elfordítja a tekintetét, az adja meg magát. Nem akarsz ezúttal te lenni az? Már utálom ezt a szerepet. Csak egyszer hagy kerüljek ki győztesként ebből a játékból. 
Vizespoharak sorakoznak az ágy mellett szépen sorban, bizonyítékul, hogy a rendetlenség szerethető is lehet. Csak akkor hagyom szét a dolgaimat, ha itt vagy. Akkor nem vesztegetem az időt semmi másra. 
Most mégis azt kérem, nézz olyan szépen, mint a minap, mikor titokban repesett a szívem. Mosolygott a szemed. Mintha büszke lettél volna rám csak azért mert vagyok, és létezem. A kezed meleg volt, ahogy körbesimította arcom minden vonását, elidőzve a szemem sarkánál, és pihegő számnál. 
Könnyű voltam. Vannak ilyen pillanataim is. Maradéknak mindig hagyok egy keveset. Hogy leírjam, vagy éjszakánként elvesszek benne. Csak hogy maradjon belőled és belőlem valami, ami ámulattal tölt el, még ha haragszom is rád...