,,csak zárd el magadba, ne lássanak téged
hiába szeretnéd, ha szeretnének"
Tudom, hogy néha csak fekszel a sötétben, játszol a levegőd beszívásával, majd kifújásával. Vajon meddig bírnád ájulás nélkül? Az életért kaparó ösztön mikor avatkozna közbe?
Néha behallatszik hozzád a szélcsengő furcsa csilingelése, amit odakint lenget a szél. Vagy a kutyád kaparászása a járdán, és te csak tekergeted agyad hátsó szálait, gondolkodsz, nézed a sötétnél is sötétebb árnyakat, amit a szék nyújt, vagy egy kabát a fogason.
A Tv led-lámpája zavarja ugyan a szemed, de élvezed, hogy nincs vak-sötét, és valami apró dolog nyújt egy kis segítséget abban, hogy rátalálj a falakra, és benne magadra. Hogy tájékozódj abban az irreális realitásban, ami ismét elönt majd, ha a bizonytalan világosba érsz.
Hiába a falevelek, hiába a padokon megtörő keserűség, ha egyszer nem érzed, hogy az vagy, akinek lenned kellene.
