Előttem az asztalon, leterített kockás abrosz meg egy régi szódás-szifon mutatja, hogy a múlt bizony rendszeres látogató ebben a szobakonyhában. Faborítású rádióból recsegve lengi be a teret a zene. Mi meg csak ülünk, az én kezemben egy pöttyös bögre, a tiédben meg egy átlátszó vizespohár. A jobb lábad egy apró hokedlin pihen, de a az egyik kezed a combomon nyugtázza, hogy együtt vagyunk.
Kitalált mese ez az egész. Az asztal, meg a rádió, és a poharak. Mert én most itt vagyok a redőnnyel sötétített szobában, te valószínűleg néhány kilométerre tőlem az öledben egy laptoppal nekem küldöd az üzeneteket. Mi mégis valósak vagyunk. Te is, és én is. Hús-vér emberek fájdalmakkal és békességgel, szeretettel és gyűlölködéssel.
Fáradt vagyok, azt hiszem lefekszem, de ha ma becsukom a szemem, azt fogom képzelni, hogy itt álmodsz mögöttem.
