Lábnyomodba ragadok, és maradok, mint a frissen hullott eső egy hétfő délutánon. Megremegek ahányszor csak elmegy mellettem a sárga villamos, majd újra várakozva megnyugszom. Suttognak felettem az emberek. Újságot lapoznak oldalról oldalra, mállóssá rágott rágót köpnek a járdára. Néhány méterre tőlem a régiségbolt kirakata előtt ácsorogsz, tudom, hogy engem vársz, de nem mehetek még. Meg kell várnom, amíg Te lépsz felém, míg kisegítesz a talpad által vájt nyomból és a karodba öltöd karomat.
Mert a nőknek bizony ez a feladatuk. Várakozni, míg a férfinak nem jön a késztetés, hogy a szeretett nő felé közeledjen. A nő pedig, ha ez megtörténik, diadalittasan hallgatja el haditervét.
Majd később... mikor csak a barátnők vannak együtt, mint egy teaház törzsvendégei, akkor majd ki lehet tárgyalni minden részletet. Hogy ezután mit és hogyan is kell csinálni, hogy jó legyen... :)
