A könyveket a nőknek írják. Legalábbis a romantikusakat biztosan. Mert a valóság durvább, és inkább hasonlít egy Spartacus részre, mint a Büszkeség és balítéletre. A nők vevőek egyedül a romantikára. A férfiak erre csak ideig óráig képesek, addig, míg az az érdekükben áll. Aztán jön a lassú visszaszállás a realitás talajára.
Ha engem kérdeztek, nem várom el a könyves romantikát, de a töredékére azért igényem van. Áhítozom utána, szinte belebetegedve vágyom rá. Van boldogság enélkül is, de mi van, ha én mindent akarok egyszerre? Tékozolva, megváltatlanul és önzőn, mint ahogy az emberek általában.
De a boldogság kurva, Esti Kornél is megmondta, így nem lehet velünk korrekt. Nem is az. Aki ennek ellenkezőjét mondja, arra kérem, bújjon a bőrömbe néhány hétre, és majd megismeri, milyen is. A boldogság tűsarkú ribanc lehet. Lelki szemeim előtt legalábbis biztosan. Megkecsegtet, magához édesget, aztán feléget, és behint sóval mindent körülötted.
Ma nem megy ez nekem. Mármint a vergődés vele. Ma csak hagyom, hagy vigyen mindent. A zsebeim úgyis üresek már.
