Keveredő szagok között a buszon
Az emberi érintés elől meghunyászkodom...
Aznap egy hajléktalanszállón láttam egy férfit, aki hasonlított nagyapámra, és eszembe jutott, hogy mindig van lejjebb. Az ember azt hiszi, hogy nincs, aztán meglátja ezeket a periférián élő/tengődő személyeket, és rájön, hogy igenis van... Néhányan kérték, hogy ne vegyük őket filmre, mások kifejezetten követelték, hogy hagy legyenek benne a tv-ben. És miközben a kamera ezt-azt felvett, én szétnéztem. Az asztalok alatt koszos holmik, néhány tál félig elfogyasztott bableves az asztalokon.
A vezető elmesélte, hogy a hajléktalanszállón speciális esetek is vannak, és hogy ezek miatt a legtöbb igazán rászoruló hontalan nem mer hozzájuk bemenni. Mesélt nekem Feriről, aki nőnek hiszi magát, és bevásárlókosarában összegyűtött játékbabákat hurcol azt állítva, hogy azok a gyerekei. Még a hivatolba is bejár, hogy segélyt kérjen a ,,gyerekeinek". És ha a szállókon a férfiak közé teszik (mert bár a gondolkodása ellenére ő anatómiailag igenis férfi), akkor igazságtalanság miatt feljelenti az intézményt.
Máskor frissen szabadult börtönöltelékek érkeznek bandába verődve és gyakran még a dolgozókat is megfélemlítik.
A szenvedélybetegek külön részen vannak. Kb. 30-an férnek el itt, és nem szívesen keverednek velük mások.
És ahogy elnéztem a nagyapámra hasonlító férfit, miközben ebédelt, hálát adtam, hogy van hová hazamennem, hogy van ételem, és hogy nem vagyok egyedül.
Érkezésünkkor ami legelőször feltűnt, az a tömény fertőtlenítő-szag. A klórt még aznap este is az orromban éreztem.
