Halkan csuktad be az ajtót magad után. Félálomban még hallottam a neszezésed odakintről, papucsod csendben csattogott a csempén. Elterültem az ágyon, beszívtam a maradék illatfoszlányt, amit ott hagytál a párnákba ivódva.
Aznap délután a jégvirágos ablaküvegre írtam a nevedet újra meg újra. És csak figyeltem, ahogy a jégszilánkok lassan benövik, akár a borostyán. Majd kezdtem elölről, és ezúttal meleg levegőt leheltem rá, mire lassan csordogálva egy szájnyomnyi hely leolvadt.
Öt betű, mindegyikre egy-egy másodperc jutott. Nem hagyhattam nekik többet, mert a jelenléted kiszorított mindent a fejemből. Csak üres zsongás maradt, színek, meg ,,kakaóillatú ölelés". És csak ültem ott az íróasztal sarkán, hol a bal, hol a jobb lábam zsibbadt. Aztán egyszer csak a lámpák fényénél az utcán megláttam ahogy bekanyarodtál újra.
És ma kezdődött minden elölről...
