Tényleg csak ennyit érek?
Tényleg.
Üres vagyok, és üres még a csont is.
Nincs bennem számotokra semmi kapaszkodó? Csak olyan vagyok, mint a föld a talpak alatt, de nem olyan mint a levegő. Hát mi vagyok én akkor? Vagy mit akartok, ki legyek? Olyan aki csendben figyel, illedelmesen összeteszi a kezét és várakozik. Nem számítok. Nem vagyok nélkülözhetetlen, becsülendő, vagy értékes. Csak vagyok itt céltalanul.
Tényleg.
Üres vagyok, és üres még a csont is.
Nincs bennem számotokra semmi kapaszkodó? Csak olyan vagyok, mint a föld a talpak alatt, de nem olyan mint a levegő. Hát mi vagyok én akkor? Vagy mit akartok, ki legyek? Olyan aki csendben figyel, illedelmesen összeteszi a kezét és várakozik. Nem számítok. Nem vagyok nélkülözhetetlen, becsülendő, vagy értékes. Csak vagyok itt céltalanul.
Hiányzik, hogy elég legyen csak a nevetésem, hogy gyönyörűnek legyek nevezve egy gyár lámpafényében. Ezek mind az enyémek voltak valamikor. Nem akarom, hogy ezt elvegyétek tőlem.
Semmit nem érzek. Ki vagyok üresedve, valami hibázik velem kapcsolatban. Talán lassan kezd bennem megbomlani az a valami, amit az emberek örömtartaléknak neveznek. Olyan könnyen dobálóztok a szavakkal. Pedig mint a tövisek, az emberbe szúródnak, beágyazódnak, elfekélyesednek, és onnan mérgezik a belsőt. Aztán már csak azt vesszük észre, hogy csupa kelés a test, és gennyes tályog. Nincs már segítség, gyógymód, wudu. A gondviselés, már az is hátat fordít, mert a szenvedést ő sem szereti.
Semmit nem érzek. Ki vagyok üresedve, valami hibázik velem kapcsolatban. Talán lassan kezd bennem megbomlani az a valami, amit az emberek örömtartaléknak neveznek. Olyan könnyen dobálóztok a szavakkal. Pedig mint a tövisek, az emberbe szúródnak, beágyazódnak, elfekélyesednek, és onnan mérgezik a belsőt. Aztán már csak azt vesszük észre, hogy csupa kelés a test, és gennyes tályog. Nincs már segítség, gyógymód, wudu. A gondviselés, már az is hátat fordít, mert a szenvedést ő sem szereti.
