Jégkirálynő viselkedés elérése lehetetlen

Borzongtam a kutakodó idegen szemektől, az ocsmány mondatoktól, amik engem céloztak egy vonatkabinban. Fel kellett volna állnom, ki kellett volna mennem, hogy ne legyen az ismeretlen férfinak nem nevezhető lényekkel egy térben, de nem mertem mozdulni. Ehelyett néha válaszoltam, mikor kérdeztek, és igyekeztem láthatatlannak lenni, de nem sikerült. Aztán egyszer csak, mikor elszakadt nálam a cérna, akkor felkaptam a táskám, és kiviharzottam. Nem néztem magam mögé, jönnek-e vagy sem. Kerestem egy másik kabint és meghúztam magam. Az út nem akart véget érni, de mikor leszálltam az állomáson, még kaptam a lehúzott ablakból néhány ordenáré mondatot.

Annyira szerettem volna ezt elmondani, hogy egy kis dühöt, vagy sajnálatot váltsak ki, hogy lám, én sem vagyok sebezhetetlen. Féltem. Rég nem történt már ilyen, nem is tudtam kezelni a helyzetet. Sem halhatatlan, sem hideg jégkirálynő nem vagyok. Talán még több is rajtam a sebezhető pont, mint máson.
És most gyűlöletes ez a hideg, ami belopta magát belém ma este. Nem akarom ezt a nagy szobát, a hatalmas takarót, az illat nélküli párnát. Kell hogy most magadhoz húzz, hogy hagyd, hogy kisírjam magam a válladon. Majd megsimogathatnád a hátam, mondhatnál néhány sablonos mondatot, hogy ,,nincs semmi baj", vagy ,,minden oké", vagy dühönghetnél, hogy bántattak engem, félthetnél, hogy valami bajom eshetett volna. A választékok tárháza határtalan.
A héten annyira egyedül voltam. Nehéz volt az új munkahelyen senkihez nem szólni, menni, és csinálni mindent, amit kell. Vágyom egy meleg ölelésre, egy lágy érintésre, valamire, amitől újból úgy érezhetem, élek.