Csönd

Ezer színben tündökölnek a tarka réti virágok. Én meg ott fekszem kiterülve, hátamon még érzem a nyers föld hidegét. Néhány hajtincsemet a fűszálak közé borzol a szél, jelezve, hogy élek.Valahonnan távolról vonatfüttyöt hallok, de az emberek zsongása nem hallatszik el hozzám. Túl vagyok én már azon a bizonyos árkon és bokron. És most tenyeremmel egy marék földet morzsolva igyekszem egybeolvadni azzal, ami körülvesz. A Nap néhány perce még éppen fölöttem járt és az arcomat melegítette, most már csak a homlokomat éri, de a bőrömön még érzem a simogatását. És lassan, a fényes pénzérmére hasonlító korong alábukik a látóhatáromon, én pedig tudom, hogy ideje hazamenni, mégis fekszem ott tovább, a majdnem térdig érő fűben, és a színes virágok ágyában, és hallgatom, ahogy feléled az éjszaka. Hangjai betöltik a világomat, az illatok erősebbé válnak. Vonszolva bár, de ülő helyzetbe tornázom magam, és körbenézek. Valahol az égen egy repülőgép apró fénye világít, messzebb pedig néhány utcai lámpa mutatja az utat. Én pedig akárcsak az éjjeli rovarok, megbabonázva állok talpra, hogy a fények között újra hazataláljak...