Néha azért még rám tör, hogy szeretnék megváltozni. Elcsendesedni és átgondolni százszor mindent, megrágni, mint egy-egy porcos falatot. Ehelyett gyakran hamarabb jár a szám, mint az agyam, így nem kellene meglepődnöm azon, ha kapok néhány keresetlen mondatot. A tökéletességnek azonban még csak a selejtes másolata sem vagyok. Tele vagyok hibával és foltokkal, amik leginkább a sötétben ütköznek ki, mikor esténként a festékkel együtt lemosom az arcomról a mosolyt is.
Ha lehetne, megfontoltabb lennék. Olyan, aki inkább hallgat, mint beszél. ,,Csajosabb" és bájosabb. Olyan, aki a filmbeli véres jelenetek közben undorodik, és nem zabál közben két pofára.
Két kezemen nem tudnám már megszámolni, hogy hányszor adtam a fejem változásra. De mindig elbuktam, így egy idő után úgy gondoltam, hogy csak úszom az árral, és azt az embert mutatom, aki valójában vagyok. Csakhogy a ,,csúnya" oldalamat én sem szeretem. Azt valahová az agyam hátsó felébe kell szorítani, ahol senkit meg nem bánthat. És ha senkit meg nem bánt, én is jobban leszek.
