Te gondolkodtál már azon, hogy milyennek látnak mások? Hogy mit látnak rajtad, mit éreznek veled kapcsolatban? Biztosan...Szinte felesleges volt ez a kérdés, de gondoltam nagy indulóval kezdem...
Az én álláspontom szerint azt látjuk első sorban, amit látni akarunk. Az önbecsapás nagyon népszerű mostanság. Senki nem is feltételezi, hogy milyen nagyot lehet zuhanni, ha nem jön be az első megérzésünk. Emberfilozófia...
Kedves új/leendő ismerős!
Csak annyit üzennék, hogy ismerj meg mielőtt megítélsz, szorítsd össze az állkapcsodat, mikor nem tetszik amit mondok, de maradj csendben, és gondolkodj el azon, hogy talán igazam van. Talán a mogorva külsőm mögött én is szeretem a csöpögősen romantikus filmeket, a kakót és a plüssállatokat. Nem különbözöm tőletek.
Annyira érdekelne, milyennek látszom visszatükröződni a szemetekben. Milyen árnyalatúnak tűnik a hajam? A szemem viharszürke, vagy égszínkék lámpafényben? Nagy a lábam cipőben? Zavaró, hogy ennyire magas vagyok? Hmmm... Csupa felesleges kérdés, de nekem számít, fontos hogy mit láttok. Talán felszínes is vagyok első ránézésre.
Mindaddig amíg nem találkozunk akkor, mikor fősulis pólóban, rövidnadrágban, meg piros mamuszban vagyok. Ezek azok a pillanatok, amik általában már csak este érnek utol, mikor már nem foglalkozom azzal, hogy egyenes-e a hajam, vagy hullámos... Úgy gondolom nem vagyok rossz ember.
De mostanában kevesebbet törődöm veletek. Anyukám azt mondta, hogy idővel azt is megtanulom, hogy ha jönnek velem szemben az utcán, ne én térjek ki az útjukból, ugyanis a legtöbb ember az utolsó pillanatban arrébb lép, hogy elkerülje az ütközést egy idegen testtel. Ha pedig nem, akkor legalább mondhatom majd hangosan, hogy ,,BUNKÓ!"
Na ezt a kort szeretném elérni most, ezt a felfogást és ,,emberfilozófiát". Hogy ne érdekeljen, mit gondoltok rólam, néztek-e, mikor nem figyelek, szeretitek-e mikor nevetek. Igyekszem elfogadni magam olyannak, amilyenné az évek alakítottak. Ez általában nem működik, de mikor igen, akkor élvezem, hogy milyen magasra szegem a fejem, mennyire gőgösen is tudok nézni, ha úgy tartja kedvem, ti pedig olyankor alacsonyabbnak, kövérebbnek, és szürkébbnek tűntök. Csak néhány perc, de szeretem magam beleképzelni abba a helyzetbe, hogy valahol máshol, egy másik korban vagyok...
Ma megettem egy kutyát. Apró volt, zsemleszínű hatalmas szemekkel. Akkor láttam meg, mikor leszálltam a buszról. Mintha ő is várt volna valakire a tömegben. De mikor az emberek megindultak szanaszét, ő kicsit hátrált. Én meg azonnal zipzáraztam a táskámat, vettem elő a szalámis paradicsomos szendvicsemet. Elvette. Jól lakott. És ez nekem bőven elég.
