2012. szeptember 2., vasárnap

Csak úgy... :)

Feltörtek az emlékek. Azok a  jó fajták, amikre mosolyogva gondolok vissza. A rosszakkal igyekszem nem foglalkozni, inkább helyettesíteni őket valami roppant kedves kis alkalommal, ami a fejemben ragadt.

Például, hogy körte volt a jelem az óvodában, hogy kaptam egy Oroszlánkirályos puzzle-t, kehelyben a  fagyigömböket, vagy hogy felborultam a biciklimmel a lépcső mellől. Emlékszem, hogy óvodában soha nem tudtam aludni délután. Folyton csak forgolódtam, sokszor látványosan szenvedtem, míg az óvónők meg nem unták. Aztán már csak tettetnem kellett, hogy szunyókálok, addig míg a többi mini társam elaludt, akkor pedig minden játék az enyém volt, azzal szórakoztam amivel csak akartam.
Aztán általános iskolában a mikulásos ajándékokra, a  dolgozatok másolására, a félelemre, ami első hóeséskor tört rám, akárcsak a  többi lányokra...
Emlékszem a táncórákra, amiken már zsibbadt a  lában, égett a tüdőm, de én csak forogtam megállás nélkül, kezek adtak körbe, meg-megbotlottam a  nagy kapkodásban, hallom a vonósokat és az ütősöket. Élveztem, mikor kiülhettem néhány percbe az ablakba még akkor is, mikor már párát hagyott a  levegőben a leheletem. A füstös éjszakákat, és a lüktető basszust, ami a  vérembe ivódott annyiszor.
De a legjobb a most.
A hosszú séták lábujjas papucsban, a tölcséres epres jégkrém, a filmezés, és a felhúzott redőnyök. De a legjobban egy pár cipőnek a helyét szeretem az ajtó mellett.
Szeretem ezt. Jobban mint bármit ezen a cseppnyi bolygón. Mert megtanít élni, élvezni azt amim van, és sóvárogni. A többi meg... úgyis feledésbe merül. :)

,,Szeretni azt, ami Te vagy, a legegyszerűbb dolog volt... Könnyű mint egy tavaszi fuvallat, felmelegített és megmutatta, milyen egy másik életet jobban szeretni, mint a sajátomat. "