2012. október 27., szombat

Csaj-ország meg a Sheldon-féle intelligencia

Embernek lenni nem olyan nehéz, mint azt Madách hangoztatta. Talán megfelelő gondolkodás nélkül nem is megy, de semmiképpen nem nehéz annak lenni. Csak nyitva kell tartani a szemeket és a füleket, nyitottan kell neki állni a világnak, és nem elítélni azt ami nem ismert.
Tegnap bekerültem csaj-országba. Nem volt egy szívmelengető dolog. Sem intelligensnek, sem kedvesnek nem voltak mondhatók. És bizony így 8 órát lehúzni a munkahelyen elég nehézkes. Akivel szerettem volna beszélgetni, szintén messze került tőlem, így bent ragadtam a körömlakkok, a ruhák, meg a fülbevalók világában.
Meséltek egy gagyi jóslást, hogy gyűrűt kell egy hajszálra kötni, aztán hagyni hagy forogjon vagy álljon mozdulatlanul a kézfej fölött. A körözés a lány, míg a stagnálás a fiú gyereket jelöli... Hát mondanom sem kell, hogy csak néztem elkerekedő szemekkel, mikor az egyik azt mondta: ,, Hát mitől is mozogna?" Én meg nem tudtam magamon uralkodni, benyögtem, hogy a vérkeringéstől... Az egyik lány felém fordult, és félig meddig viccesen megkérdezte, hogy orvosnak készülök-e . Elszámoltam tízig magamban, hogy ne kezdjek el sírni ettől a fajta butaságtól, de ne is kezdjem hangoztatni az intelligencia effajta hiányát.
Mostanában az Agymenők című sorozatot nézem folyton, és úgy gondolom, ez egy intelligens sorozat. Nem lehet élvezni, ha bizonyos alapokat nem tudunk a világról. Hisz' Sheldont nem lehet érteni anélkül... Nem mondom, hogy én iszonyat okos vagyok. Nem. Sőt. De szeretek tanulni. Mindig is szerettem, hiába furcsa dolog ez. Azt hiszem a lelkiismeretemen múlt, hogy hogyan vészelem át ezeket az éveket. De nem bántam soha. Éreztem egyfajta elégedettséget, mikor valami sikerült.
Na de ez a tegnapi délután kikészített. Mondtam is édesanyámnak, hogy ez egy száműzetés volt részemre. Mint egy büntetés. Mert tegnap igényeltem volna a beszélgetést az élet nagy kérdéseiről, az írásról, a zenéről- nem a gépzenéről természetesen- vagy egyszerűen nevetni akartam. Ehelyett bent ragadtam csaj-országban, minden lecsontosodott körülöttem, és csak számoltam a perceket műszak végéig.
Na meg persze dudorásztam magamban, ami nálam megszokott jelenség. Egy időben mindig táncoltam, de már hosszabb ideje tart ez ami most is.
 Na de nem baj. Van egy kicsi társaságom, ami kielégíti az effajta igényeimet. Ott a ,,nőegyletünk" :D van egy Batmanem, akivel holnap kibeszéljük a világot, egy anya aki megoldja a gondjaimat és egy férfi, akitől már csak néhány nap választ el.
Azt hiszem nem sokat kesergek mostanában. Tudom, hogy vannak mellettem, lekötöm minden energiámat, és élvezem a sárga fákat a buszból.