2012. október 8., hétfő

Eltűnt árnyalatok a vérszíntől a hamuig

Mi kell ahhoz, hogy az ember színe tüzes vérszínből egyszerű szürke legyen?  A recept roppant egyszerű, néhány perc alatt elérhető a kívánt hatás. Csipetnyi önundor, egy marék önbizalomromboló kritika, megfoghatalan rossz érzések, néhány váratlan halasztás. Csak ennyi. Tálalható hidegen, koszosan és émelyítően.
Jön hozzá a felfeltörő hányinger, az ajkak harapdálása, néhány árulkodó sós vízcsepp, meg a szokatlan ismeretlenség mikor a tükörből visszamosolyog a  tükörképed.
A mosoly erőltetett, szinte vicsorba torzul, a kezek ökölben, körmök vájnak a húsba. És nem érted.
Hol van az az 50 árnyalat, ami a könyvekben? Hol van az a sok szín, hol maradt el a hátad mögött? Vagy egyszerűen csak lekopott mint egy máz? Megette a rozsda, csak itt nem vörösen, hanem szürkén?
Talán.
Ilyenkor hiányoznak a jó szavak, eltűnik az édes cukormáz, de a helye még ott van, csak üresen. És hiába utálod az embereket, hiányzik hogy törődjenek veled, hogy ne mondják azt, kiállhatalannak hisznek, hogy egyszerűen megértség, mi zajlik benned.
Lehet túldramatizálod! Nőj már fel végre! Ne dramatizáld túl! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése