A fejem kitisztul, megnyugszik bennem valami, ami a zaklatottságot hozza ki belőlem. Már az sem érdekel, hogy nem tudok glosszát írni, és hogy a jegyzetem is inkább tárca, mint jegyzet. Majd írok helyettük jobbat, letisztázottabbat. Hiába érzem, hogy a feszültség nő bennem megállás nélkül, séta közben elpárolog minden. Képzem magam. Egyre több embert nézek meg, keresem a tekintetüket. Hiszen végre fel kell szegnem a fejem, nem süthetem le folyton a tekintetem, ha elmegy mellettem valaki! Ahogy így kísérletezek, látom, hogy rengetegen csináljak azt amit én. A járdát nézik, próbálják kizárni a várost. Meglepődtem ezen. Azt hittem csak néhányunknak van hasonló problémája. Vagy ezt hívták a költők olyan előszeretettel elidegenedésnek?
Mostanában titkon szoktam gonoszkodni kicsit. Tesztelem, mennyire tudok arrogáns lenni. Általában a nőket szúrom ki. Azokat, akiktől egyébként kisebbségi komplexusom van. Aztán csak húzok egyet a számon, ha néznek, vagy megemelem a szemöldökömet. Ha pedig adódik rá alkalom, egész egyszerűen bevágok eléjük, mikor szállnak fel a buszra. Hát ma ez nem jött össze teljesen, de a vörös hajam, meg a ,,boszorkányság" -.-" nem hagyott el :P A lány 12 centis tűsarokban megbotlott egy kavicson felszállás közben, és panaszos jajgatás közepette nagy nehezen feltápászkodott a lépcsőkön. Aztán a buszon hangosan, gesztikuláltan beszélt, hogy ellensúlyozza botlását.Érdekes volt látni, hogy nem is olyan tökéletesek ezek a nők, mint ahogy azt általában gondolom.
És hogy gonosz vagyok-e?
Mégis ki nem az?
