Lepke és villanykörte

Hogy mikor leszek jó író? Akkor ha néhány szavam megér önmagában egy-egy oldalt. Csodálva gondolok azokra, akiknek ez sikerül. Mikor egyetlen sor egy dalból újra meg újra lejátszódik bennem, lúdbőrt csal a karomra, végigkúszik a gerincemen, mint egy kisebb áramütés. Fürdőzőm az érzésben...

,, ...mint a lepke, akit megvadít egy villanykörte fénye..."

Vagy vannak versek, amik egyszerűen tökéletesek. Minden szó a helyén van, minden gondolatot sikerült az írónak beleszőni. Vagy egy fotó, amiben benne van minden, amit az ember szeretne valamilyen módon megörökíteni. Meg szokták tőlem kérdezni, egy-egy fotó kapcsán, miért mondom rá azt, hogy nagyszerű. Ilyenkor felmerül bennem hogy talán csak én látom azt, amit. Aztán beszélgetek másokkal, és néhányan közülük szintén azt gondolják, amit én. Belefeledkeznek a színekbe, kapnak rajta keresztül valamit, amivel többek lesznek.

,,Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak.
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak." 

Tegnap jól esett a lelkemnek hallgatni a Vad Fruttikat, Péterfy Borit, a Kiscsillag, Paso-t, az Esti Kornélt.... Ápolta bennem azt, ami mostanában csak porosodik, amivel régóta nem foglalkoztam már. Ma pedig újra meg újra hallgatom a zenéiket, értelmezem százszor és ezerszer, míg ki nem kopik belőlem az érzés, amit keltenek. Amíg eggyé nem válok velük. 

Az butaság, hogy a zene nem képes ütni! Dehogynem! Gyakran mélyebbet is, mint kellene. Persze nem a hagyományos lila foltos értelemben, de képes behorpasztani a szívet, még ha van köré vonva egy vastag acélréteg is.Régen nem voltam már koncerten. A Supernem volt az utolsó, amin képes voltam magamból kiordítani azt amit ki kellett. Hiányzik a vastag cigarettafüst, a pecsétek a kézfejemről, a dübörgés a mellkasomban a basszus miatt.Ha nem lenne más egy szobában, csak egy csupasz villanykörte, meg egy hangszóró, amiből dübörög a zene, elég volna.

,,De ma éjjel már nincsen koncert, a sarki bisztró zárva,
Csak ülök a padlón, magamba bújva, a szívem elég árva."