Voltaképpen sajnálom, hogy nem vasakarattal, meg ellenállhatatlan külsővel jöttem a világra. Az erős akarat azt tenné, hogy nem emésztgetem magam a dolgok miatt, nem boncolgatom ízekre azt, amit az élet koncként dob elém. De mivel gyenge akarattal, sőt talán még manipulálhatósággal is áldott meg a drága jó Tündérkeresztanya, most kicsit magam alatt vagyok, és bágyadtan nézem a bordó körmöket, amiket olyan nagy gonddal és odafigyeléssel festettem néhány órája...
A tervek sosem jók. Azokat mindig keresztülhúzza valami, vagy valaki. Ezért nem lenne szabad előre tervezgetni. Csak hagyni a dolgokat hömpölyögni a maga útján, hagyni, hogy elmosson minden gátat, hogy később hordalékként rakhassam magam mellé. Túl sokat gondolkodom. Ezért szeretek fáradt lenni. Mostanában nem vagyok az, csak hamar álmosodom, de az igazság az, hogy ha lenne jobb dolgom, akkor beérném a napi 5-6 órás alvásokkal is.
Mostanában motoszkál bennem, hogy be kellene iratkozni egy cukrász tanfolyamra. Szeretnék olyan apró marcipánfigurákat, meg díszes, fodros süteményeket készíteni. Azt hiszem, elégedett lennék az életemmel, ha lenne egy jól menő cukrászdám. Nem az a fajta, amibe a sarkon néha néha belebotlik az ember. Hanem az a fajta, amiben egész nap zsonganak az emberek, ahol a süteményekre alkotásként gondolnak.
Talán mindig is túl magasra ettem a lécet magammal szemben. A legtöbb dologgal nem vagyok elégedett, amit csinálok. Ezt hívnák maximalizmusnak? Nem is tudom..
Ha nem élném meg a saját életem, csak kívülről figyelném, akkor nem érteném a hangulatváltozásaimat. Tegnap még olyan jó kedvem volt. Egész nap csillagszemű voltam, még a vizsgám is viszonylag jól sikerült a végén, jó filmeket néztem, megnyertem egy könyvet. Aztán most meg lehangolt lettem. Az okokat mindig tudom. Aki azt mondja, nem tudja, miért szomorú, miért van rossz kedve, az hazudik, vagy hisztizik. Ennyire egyszerű...
