Groteszk nesz

    Lehetek én még tornacipős, vászoncipős figura? Nem lenne jobb egy tűsarkú? Akkor legalább meghallanád, hogy közeledem. Talán felfigyelnél arra a groteszk neszre, ami én vagyok. De mégis ki vagyok?
    Egy összegabalyodott cipőfűző, néha letört sarok...
    Mindig azt érzem, csak bandukolok valami után. Egy kinőtt álom után, egy túlcsorduló kád után, a feneketlen akaratom után...
    Rabja vagyok a vágyaimnak. Tudom én... csak túl nehéz bevallani.
    Olyan, mint egy aknákkal teli mező. Nem tudom, mikor lépek olyasmire, ami cafatokra szaggat. Fel kellene számolni az egészet, kitépett földkupaconként elhurcolni. De tudom, úgyis csak egy halomba gyűjteném őket. Túl kedvesek nekem. Túl szép, ahogy a tinta befogja a papíromat, túl szép, hogy kacagok a vonaton, túl szép minden ami te vagy.

    Csak én vagy túl sok.
Túl nyüzsgő, naiv és irracionális.