,,Nem áhítozhatunk arra, hogy mi legyünk az elsők, vagy a legjobbak, el kell fogadnunk azt, ami van: mi vagyunk a maradék, a felesleg, a túlélők, akik még kéznél vannak, a kiárusítás utolsó darabjai; s ebből a nem túl hízelgő helyzetből fakadnak a legnagyobb szerelmek és a legszebb családok, ebből származik mindenki..."(Javiar Marias: Beleszerelmesedések)
Széthajtani a könyveket, beleszagolni, érezni az új papír illatát. Ez az, ami mindig elvarázsol. Mint valamiféle rögeszme, hogy minden alkalommal vágyakozva nézem a borítókat a kirakatokban, hogy nem töröm be a könyvek gerincét, vagy hogy bele kell lapoznom, hogy megnézzem, milyen a betűtípus az oldalakon.
Ha lehetne, mindet megvenném, csak hogy jó kezekben legyenek. Szeretem magam beleásni mások történetébe, fantáziájába, lelkébe vagy humorába.
Szeretek újra meg újra szerelembe esni, nevetni és álomba ringatózni.
Azt hiszem, az eladónő ma megérezhetett rajtam valamit, mert mosolyogva konstatálta, mikor azt mondtam, csak bejöttem a könyvesboltba szétnézni.
Sokszor egyetlen mentsvár, máskor unaloműző, de mindenképpen fontos része az életemnek. Kár hogy ritkulóban van ez a szokás. Sajnálom, hogy azt hiszik az emberek, mikor a telefon a kezemben van, hogy Facebook-ozok, pedig eközben olvasok. E-book-okat.
