Tenyérből etetés

Néha felbugyog bennem, hogy úgy megütnék valakit vagy valamit. Tudod, olyan módon, hogy még a lesújtó ököl is belefájduljon. Apró gömbként indul az indulat valahonnan a mellkascsont alól, és terjed szépen lassan, míg már a lábujjakat is elönti forrón. Nehéz szabadulni tőle, ki akarod lökni magadból, de tartasz tőle, hogy ha kiengeded, akkor már nem tudod visszacsalogatni. Mint egy engedetlen állat. Egy ideig a kezedből eszik, elhiteti, hogy te vagy a főnök, de aztán beléd mar, mikor nem számítasz rá. Kiront a kapukon az utcákra, kerítéseket tör, szemeteseket borít fel. Persze csak képletesen értem.
Mert gondolom te is tudod, az indulatot nem tudod megszelídíteni, sem megszeretni. Hiszen azért jön létre,hogy pusztítson. És mégis... Ki szereti a rombolást?

Én.