Kicsit mindig tartani kell valamitől. Csak az élvezet kedvéért, hogy legyen mire figyelni. Egy apró gombra a kabáton, hogy esetleg a következő lépésnek leszakad a járda macskakövei közé, vagy a táskában megbújó táblás csokira, hogy elolvad-e a forróságban, mire hazaérsz. Nem félelem ez, csak valami kellemes borzongás, hogy egyik sem rajtad múlik, hogy a sors majd vagy leszakítja a gombot vagy nem, a csoki pedig vagy szilárd lesz, vagy folyékony. Nincs beleszólás, a kéz a hát mögött marad. Ilyen hinni az életben.
