Megfakult az értelem, és az érzelmeket csak színesebbé tette. Padokon ücsörögve ez az utálatos ember-ség valahogy könnyebbnek tűnik kívülről látva. Émelyítő ami itt folyik, de valahogy az ember nem tudja elfordítani a szemeit róla, akárcsak a balesetekről, vagy a napfogyatkozásról. Tudja hogy egy idő után akár meg is vakulhat, mégis kockáztat. Figyeli a város betontömbjeit, a panelrengetegeket. Tudja, hogy ernyőzni kellene az arcát, mégsem teszi, mert képtelen rá. Mint ahogy a pornó is egyre betegebb. Eltorzult, elkorcsosult emberi maradványokat, állatias ösztönöket mutat. Csak azért, mert ilyen, és kész.
Az egyetlen mentsvár azt hiszem tényleg a szerelem. Mert beborítják a testeket a kinyíló szívvirágok. Az olvadék eltűnt már
rég a fűben és a szántott földekben, meggyökerezett a fák vaskos
gyökereiben, elpárolgott a macskakövek réseiből.
Szirmot lebontani szirom után, mindig azt mondva, hogy szeret.
Ez az, ami miatt megbocsátjuk az emberiségnek, hogy létezik.
