Erősen fogtad a kezemet, -biztosan érezted a vérem ütemes morajlását is- és vezettél tovább a nyüzsgő emberek vidám forgataga között, én meg éreztem, olyan vagyok, akár egy kisgyerek. Aztán álltunk egy kicsit a sorban a vattacukros előtt, majd a kezembe nyomtad a hatalmas rózsaszín cukrot, mert tudod, hogy mennyire szeretem. Én meg tépkedtem a padon, majd a számba gyűrtem, mint a szeretetet. Mosolyogva néztem, ahogy a te kezed is beletúr a vattába, de mégis azt mondod, nem érted, mit szeretek benne annyira.
A gyomrom izgatott görcsben feszült egész este, és boldogan gondoltam arra, hogy ha hazamegyek, a tőled kapott rózsák ott fognak várni a vázában, száruk hálásan szívja fel a vizet.
Ácsorogtál velem, én pedig minden gyerekre rámutattam, hogy..,Nézd! Nézd!". Te meg nevettél, vagy adtál az arcomra egy meleg puszit.
Néha hihetetlen még számomra is, hogy mennyire szeretlek. A rendetlenséged és a rigolyáid ellenére is. És tegnap eszembe jutott, hogy egyszer azt mondtad, nem mered elhinni, hogy valaki ennyire szeret.
És téged... én szeretlek a világon a legjobban.
