Szeretnék már egy csendes, de nevetős estét, amin megiszom egy pohár vörösbort, meg megeszek egy szelet pizzát valami halvány kocsmafényben. A hétköznapokból olykor jó érzés kilépni, és csak fölösleges teherként terpeszkedni a világ derekán, akár egy rossz gyerek. Talán lesz még néhány csocsózós, biliárdozós estém, mielőtt végleg felnövök. Mielőtt bedarál az a ,,kapitalizmus" nevű gépezet, aminek szerencsére még mindig nem ismerem teljes egészében a jelentését...
Hamarosan szükségem lesz néhány nap szabadságra mindenkitől, mindentől távol, ha már ilyen estéim egyhamar nem is lesznek. Várom a szeptembert. Az izzadt emberek hiányát a buszon, a meleg sálakat és a sárga faleveleket. Vajon egyik városban épp olyan gyönyörű ez az évszak, akár a másikban?
Ha most kérdésekre lennétek kíváncsiak, akkor tömkeleget tudnék felsorolni. Mert bizonytalan vagyok magammal és másokkal szemben. Sőt... sokszor még bizalmatlan is. És olyan nehezemre esik mosolyogni, nevetni, hogy ti sokszor észre sem veszitek ezt. Ma azt mondta nekem egy lány, hogy látja rajtam, mennyire könnyű számomra beszélgetni másokkal.
A külvilág tehát elhiszi rólam, hogy minden könnyen megy? Ha igen, akkor minden bizonnyal mással is sikerülhet becsapnom.
