A varjak sötét göröngyöket tépnek ki a földből élelem után kutatva. A tél beköszöntével pedig már nem csak egy-egy madár, hanem egész csapatok fognak hangot adni annak, hogy milyen ,,kár". Az pedig, hogy kinek mi a ,,kár", azt csak saját magunk ismerjük. Helye lehetne ezek között a sorokban a sajnálkozásnak. Hogy mi mindent hagyunk ki az életben, vagy hogy mennyire is érezzük a teljesség hiányát egy dolgozatunkban, életünkben, munkákban...
De most szeretnék csak hálás lenni azért, hogy vannak emberek, akik hátbaveregetnek, amiért létezem. Néhány szó úgy tudja megsimogatni a lelkemet, mint egy meleg napsugár egy őszi napon.
Mert most ismét rájöttem, hogy egy hétvége mekkora feltöltődést is jelenthet, hogy az idegenek is megtalálhatják a közös hangot, ha nagyon akarják, de nem eröltetik. És ismét rájöttem, a pálinka erős, azonban jónak nem mondható.
A rozsdás és aranyos levelek között foltokban árnyékot vet a talajra. Minden annyira gyönyörű. A domboldalakban apró ,,makettházak" fekszenek zsebkendőnyi kertekkel. A legelső, és legszebb krándulási emlékeim mind Egerhez kötődnek. Így most, mikor évek múltán újra járhattam a macskaköves utcákat, eszembe jutott, milyen íze volt ott egy almának, milyen hűvösek is voltak az esték, és felidéződtek bennem olyan fotók, amiket csaknem végleg elfelejtettem.
A legjobb döntésem volt az, hogy a félelmemet leküzdve, most emberek közé mentem.
És milyen érdekes... olyan emberek között, akik az életnek minden apró örömeit megbecsülik, minden adandó lehetőséget kihasználnak, mi magunk is motiváltakká válunk. Felkerül a ,,Megcsinálni" listánkra egy leendő dolgozat, egy fényképező, egy külföldi út és a gasztronómia mélyebb feltérképezése.
Nagyon régóta nem ültem itt, a laptop felett úgy, hogy temérdek a mondanivalóm. És ha kíváncsi fülekre találna, le is írnám, elmesélném mi minden történt velem. De nem tudom, kíváncsiak vagyunk-e őszintén egymás boldogságára, így most csak ennyit árulok el.
Ennyi az üzenetem a völgyből.
Bon voyage!
