A citrom savanyú illata egy kettőre belengte a szobát. Valami buta show fényei és érdes hangjai vágták a levegőt, mégis minden otthonos volt a négy fal között.
Lábaid az enyémek mellett nyugodtak, falatokra daraboltál egy nagy, piros almát, néha felém nyújtottál egy-egy szeletet.
Szeretek veled lenni, bármennyire is titkolni kellene ezt. És szeretem, hogy mikor gyenge vagyok, azt mondod: ,,minden rendben lesz". Ilyenkor az összes hibádról elfelejtkezem, mert békés vagyok. Ez a legszebb... Mikor senkire és semmire nincs szükségem.
A teljesség érzése mellett bújok a mellkasodra, ujjaimmal járok körbe a szemöldököd, orrod, szád vonalát. Minden vonásodat ismerem már. Akár csukott szemmel lerajzolnálak.
Szemed kék lencséjében visszatükröződik a tévé filmkockái, a levegő lassan emelgeti a mellkasodat.
50 év. Csak ennyit mondok.
