A nagymamámtól néhány éve kaptam egy fa ládát. Tudod, azt a fajtát, amibe régen a legbecsesebb holmijaikat tették az embereket. A szélein cirkalmas faberakások futnak, tetején egy nagy É betű ül. Tele van karcokkal, néhány helyen pedig lejött róla a lakk, de semmi pénzért át nem festeném. Hagy maradjon csak olyan, amilyennek megalkották.Nem kell mindent megváltoztatni!
A mamám szerint három éjszakán át dolgozott rajta egy asztalos, mint a mesékben, és nem kért érte fizetséget, mert azt mondta, a különleges dolgokat nem lehet pénzért megvásárolni. Így egyszerűen kezet csókolt a nagyinak és elszállíttatta hozzá a ládikát.
Másnap már csak üres asztalosműhely volt az üzlete. Mintha soha, senki nem dolgozott volna benne. A mama mindig azt mondja, hogy az asztalos minden bizonnyal nekem szánta a bútort, mert ő sosem tudott belerakni mást, csak a harisnyáit, meg a kötényét, amin a kis, kék pillangó van.
Így került hozzám, az ágyam végébe a ládika. Néha ráteszek egy pokrócot, és csak ücsörgök rajta. megnyugtat, hogy benne van mindenem.
A tetejét egész egyszerű felnyitni, csak egy kis erő szükséges hozzá, és kinyitja óriása, tátongó száját, ami feneketlen gyomrába vezet.
Na, ebben a ládában vannak az értékeim. A kedvenc ruháim, amelyeket kinövésük után sem égettem el, a porcelánfejű babám, egy hógömb, és néhány játék. De egy rekeszében emberek ülnek szépen csendesen. Körülöttük nagy párnák vannak, hogy aki elfárad, nyugodtan ledőlhessen.
És néha, ahogyan a ruhák közül, ezek közül az emberek közül is ki kell válogatni, ki az akit érdemes megtartani. Néhány ember kiteszek a lépcsőnk barna járólapjára, és hagyom, hogy búcsú nélkül továbbmenjenek. Mások a kezembe kapaszkodva csüngenek egy ideig. Egy még a gyűrűmet is lehúzta a ,,nagy harc" közben. Másokat megkönnyezve engedek el, mert hát mégis sokáig voltak a lakótársaim.
Gondolatban lehet neked is egy ilyen ládát. Úgy díszíted fel, ahogyan kedved tatja, és azt teszel bele, amit szeretnél. Lezárhatod lakattal, vagy nyitva is hagyhatod. A lényeg, hogy mikor úgy érzed, te magad is változtál, szortírozz! Nincs mindenre, mindenkire szükséged!
Ha egyszer az én hasam is kikerekedik, és a lányomnak, vagy fiamnak mesét olvasok, elmondom majd a láda történetét. És mikor felnő annyira, hogy megértse, mennyire fontos mi mindennel veszi körbe magát, majd neki adom.
De addig új embereket ültetek bele, néhány régit elengedek. Terveket vetek papírra és teszem egy borítékba, majd a ládába. Mert most még az enyém. Csak az enyém.
