Már egy hete, hogy elkerülnek a szavak. Még a betűk is. A hideg, párás ablakokat végre napszínűre festette a tavasz. Leolvadt a tél az égről, én pedig csodálva járok-kelek, melegszem, mint valami hibernálódott állat, ami most ébredt fel egy hosszú álomból.
Talán végre előkerül a napszemüveg is, és Prága ilyen közelinek sosem érződött még, mint ma. Szemeimet tágra nyitom, addig iszom magamba a világ látványát és csodáit, amíg csak lehet.
