Képlékeny napsugarakban fürdök, álomtalan nappalokban. Karanténba helyezett élet ez. Olykor hermetikusan lezárom magam, kitiltom az ingereket, az embereket, az érzéseket. De most, ahogy itt vagyok, egyfajta öntisztítás ez, amivel a hétköznapok szürke maszlagát kimarom magamból. Mert ha nem teszem, belülről mérgez meg. Elzárja előlem az igazi, megélendő életet, amiben minden csupa küzdelem és boldogság.
Hátam alatt, ahogy a földön fekszem, még érzem a tél utolsó fagyának maradékát. Már az alsóbb rétegek is olvadnak. Ujjaimat az éledő fűbe túrom, és arra gondolok, holnap tisztán és könnyedén kezdhetek neki a napnak. Kávé és tea nélkül, mert azt csak gyengeségemben iszok már mostanában. Elkoptak rólam a régi rossz szokások, és újakat vettem magamra.
Esendő vagyok, de boldogságra törekvő, akárcsak Te!
