Megragadtam az önvallomások között. Hogy 65 kg vagyok -kár is lenne tagadnom-, 173 cm magas , és a hajamat már megint felcsavartam, bár reggel kibontva indultam útnak. Minden falra felvéstem a nevem, írtam rájuk néhány gondolatot, majd elfordultam és már mentem is tovább.
Most hallgatom az emberek életének történetét, és sokszor elcsodálkozom, mi késztet valakit arra, hogy egy helyben maradjon mondjuk 30 évig úgy, hogy még csak nem is gondol a távozásra.
Talán én magam is így fogok határozni rövid időn belül, de boldogan gondolok most arra, hogy mindig van más választás, egy B, C, vagy W terv...
Fáradt vagyok. Alig várom, hogy írjak és olvassak. Aztán ott van a tudat, hogy négy új élet vár haza minden nap ebben a kibírhatatlan forróságban. Napok óta eszembe villan időnként a gondolat, amit már ti magatok is ismertek: hogy ha lehetne, én visszaadnám ezt a ,,nagy" egyenjogúságot. Irigylem azokat, akik csodás süteményekbe ölik a kreativitásukat, akik délutánonként felszabadultan kávéznak, vagy limonádéznak, akik bejárják az országot, majd Európát és a világot.
Én meg csak várakozom megint. Az őszre, és a színes csodákra. Meg az egyetem unalmára... Aztán majd a tavaszra, és Párizsra...
Ha most itt ülnél mellettem, megkérdezhetnéd, hogy most mire vágyom leginkább, az alábbi dolgokat hallanád tőlem:
1. Egy limonádé és egy ,,Volt egyszer" kávé
2. Egy baráti beszélgetés.
3. Egy új nadrág
4. Egy testmeleg ölelés
5. Az otthoni kényelem
6.A könyv utolsó oldalai
7. Az írás feszített izgalma...
A sorrendet kedved szerint változtathatod...
