Úgy dédelgetem magamban a kis közöst, mintha attól félnék: szétfoszlik, ha világgá kürtölöm. Talán tényleg így is van. Sosem szerettem előre inni annak a bizonyos medvének a bőrére. Mégis, akik számomra fontosak, már tudják. Nagy lépés ez két embernek, így nem csoda, hogy izgatott vagyok. Várom már a pénteket és a hétvégét, utána már szabadon mondhatok el mindent, mert már senki bele nem piszkíthat. Addig pedig képeket és ötleteket bogarászok, tervezek és álmodozok. Szeretem ezt a megnyugtató boldogságot. Szeretem, hogy esténként melletted alszok el, reggel pedig úgy ébredek, hogy ott szuszogsz mellettem. Olyan természetes, hogy együtt vagyunk, mintha már ezer éve ezt csinálnánk. Pedig még nincs is teljes három hónapja... Vicces, nem igaz?
Jó veled. Egyszerűen boldog vagyok és kész. Ez ad most erőt ahhoz, hogy eltűrjem a munka nehézségeit, a reggeli fejfájást és az egyetemi gondokat. Nem akarom, hogy elrontsák a kedvemet, így nem is hagyom! Várom már a hét utolsó napjait! Jaj, csak nehogy közbejöjjön valami. Ezt hangosan ki sem merem mondani, mert nem akarom az ördögöt a falra festeni! De azért mégiscsak félek tőle. Ilyet még sosem csináltam. Veled az első. Sok elsőnk van, eddig ez a legnagyobb. Várom a februárt és az elkövetkező hónapokat, éveket amiket veled tölthetek...
