Reggelente átfordulok a te oldaladra, mikor munkába indulsz. A párnába tömött tollak még őrzik a tested melegét és az illatodat. Magamba szívok mindent, mert gyakran azt érzem, legszívesebben a bőröd alá bújnék. Különös érzés ez. Mintha a mellkas nem bírná el a terhelést. Csak feszül és feszül, az ember meg azt hinné, hogy a nagy nyomástól majd egyszer csak megreped, mint a kuglóf teteje asütőben.
Őrzöm magamban ezt a hat hónapnyi boldogságot. Úgy röppent el ez az idő, hogy észre sem vettük. Közben meg mindkettőnknek gyökereiben változott meg az élete, és most valahogy, mintha egy közös cserépbe átültetve igyekeznénk alkalmazkodni a környezetünkhöz: a mi kettőnk közös életéhez.
