Még mindig hiányérzetem támad, ha egy versben nincs rím, de néhány kivétel azért akad. A mondanivaló sokat számít. Ma ezt találtam:

 József Attila a párnára hajtja a fejét

Fáradtnak lenni 

Halálosan fáradtnak 

Hogy már csak a halál tudjon pihentetni 

Hogy már minden párna legyen 

Egy mohos kő 

Vagy esőtől felpuffadt avar 

Vagy akár egy szivacsosra korhadt vasúti talpfa 

És ezen a párnán aludni végre egy keveset 

És olyan mély álomba merülni 

Hogy még az éjszakai gyors füttye se keltsen fel 

És aludni 

És időnként egy nagyot nyújtózkodni a karunkkal 

Párhuzamosan és szabályosan 

Mint két izmos vassín