2016. augusztus 25., csütörtök

Körforgás

A nyár utolsó leheletét érzem a tarkómon.. Már csak erőtlen sóhajtás ez. Utó-sugarak, amik épp hogy adnak valami meleget, aztán elvesznek a levegő milliárdnyi kis részecskéi között, mintha nem is lettek volna. A földön apró, sárga falevelek, a fákon még zöldbe zárkózott tüskés gesztenyék mutatják: hamarosan jön az ősz, bekopogtat és beköltözik három hónapra. 
Ilyen hűvös, nedves időben ismertük meg egymást, te meg én. Végéhez közelít lassan egy teljes körforgás, aztán ott fogunk állni, hogy ismét tél, aztán tavasz, nyár és megint egy körforgás vége. 
girl, road, and street képÚgy mennek el felettem az évek, mintha egy-egy villanás lenne csupán. Ma már sajnálkozva nézem a söröző fiatalokat a főtéren, azokat, akik esténként egy padon csaknem szeretkeznek a nagy összebújásban. Ez a fiatalkor már soha vissza nem jön. De ilyenkor mégis mosolyognom kell, mert visszaemlékszem, abban az időben mennyire nem éreztem magam jól a saját bőrömben. És hogy most sokkal jobb minden, mert csak Te vagy meg Én. Mi ketten, mint két fél dió, ami összeillesztve egy szép egészt alkot. És ettől minden szebb. Mert sörözhetünk a saját lakásunkban, vagy a barátainkkal, vacsorázhatunk apró lampionok alatt, vagy egyszerűen összeölelkezve nézhetjük a kedvenc sorozatainkat, míg el nem nyom minket az álom. És már nem kell utaznunk ahhoz, hogy láthassuk egymást, megcsókolhatlak, amikor csak akarlak, és nem kell azzal a hiánnyal élni, amit a távolság szül. 
Szeretem, hogy ilyen vagy. Hogy dolgos és szorgalmas, hogy teszel azért, hogy boldogok legyünk. Tudom, néha te magad sem gondolod, hogy annyira szeretlek, amennyire. Pedig ha a fejembe látnál, tudhatnád, hogy te jut eszembe a tornacipő alá gyűrődő falevelekről, egy bizonyos zenéről és illatról, hogy rád gondolok, mikor a barátaimmal találkozom, és hogy szeretném kikiabálni, hogy te nem olyan vagy, mint a többi férfi. Az én szememben legalábbis nem. És ennyi épp elég.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése